Fordulóponthoz érkezik a jogállamisági vita
A jogállamisági perben mondanak ma előzetes véleményt Luxembourgban.
A jogállamisági perben mondanak ma előzetes véleményt Luxembourgban.

Az államtitkár szerint a Fidesz készen áll a folytatásra, nekik ugyanis a magyar emberek érdeke az első.

Isten és Jézus átmenetileg maradhat, őket nyilván majd a következő uniós előterjesztésben szüntetik meg.

Az Il Giornale olasz napilap információi szerint az EB mellőzné a keresztény nevek használatát.

A tagországok és az érdekképviseletek többsége elutasítja az unió beleszólását a bérügyekbe.

Az USA-ban több autópályát is rasszistává nyilvánítottak, mivel ezek gyakorta szétválasztják a fehérek és a feketék által lakott városrészeket.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy látja: az Európai Bizottságnak támogatnia kellene a nyugat-balkáni országokat.

A lisztkukac után újabb rovarfaj lesz új élelmiszer az Európai Unióban.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint Brüsszel ezzel indirekt módon az embercsempészet elfogadására akarja rávenni hazánkat.

A hazai sertéstartók csak a kormányra számíthatnak, javaslataik már a kabinet előtt vannak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.

London visszatérne az uniós védelmi paktum tárgyalásaihoz.

A fronton van a fiatalokra szükség.

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

A támadást tiszás aktivisták követték el.

Korábban a migráció- és genderellenes, most pedig az ukránellenes üzenetekkel magyarázza az ellenzék a vereséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.