Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap jelezte, hogy a helyreállítási alapról még tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de bízik az egyezség létrejöttében. A másik kérdésben, amely a hétéves EU-s költségvetés összegeiről szól, a tárgyalások július végére zárulhatnak le. Ami biztos, a 2023-as magyar büdzsé számol a közösségi támogatásokkal.
Sőt, a múlt héten benyújtott törvényjavaslatból az is kiderül, hogy Magyarország jövőre 604 milliárd forinttal járul majd hozzá az Európai Unió kasszájához.
A következő évben hazánk és Brüsszel költségvetési kapcsolatait alapvetően a 2014–2020-as programok zárása és a 2021–2027-es projektek indítása határozza meg.
Ezt kiegészíti a koronavírus hatásainak enyhítésére létrehozott, úgynevezett Jövő Nemzedék EU (Next Generation EU) keretében rendelkezésre álló források felhasználása, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköze, valamint a REACT–EU támogatások, továbbá a brexitkiigazítási alap összegei.
A 2014–2020-as időszaki Európai Strukturális és Beruházási Alapok által összesen mintegy kilencezermilliárd forint összegű uniós forrás áll a kedvezményezettek rendelkezésére. Ezt az összeget egészítik ki összesen 150 milliárd forintnyi uniós forrással a belügyi alapok és egyéb közösségi programok. A 2021–2027 közötti programozási időszakban rendelkezésre álló kohéziós uniós források nagyságrendileg 7900 milliárd forintot jelentenek. Az agrár- és vidékfejlesztésre szánt közösségi források felhasználása pedig jelentősen átalakul. Jövőre elindul a közös agrárpolitika (KAP) stratégiai terv megvalósítása, amely magába foglalja a költségvetésen kívüli közvetlen területalapú támogatásokat is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!