
- Magyar Nemzet
- Budapest
Budapest

Erdő Péter: Ferenc pápa itt lehet a budapesti Eucharisztikus Kongresszuson
A Magyar Katolikus Egyházfő reményét fejezte ki, hogy legalább a rendezvénysorozatot lezáró szentmisét, a statio orbist a szentatya vezeti majd szeptember 20-án.
Szexuális kényszerítéssel gyanúsított jemeni orvost fogott el a rendőrség Budapesten
A több éve Magyarországon praktizáló orvos szexuális cselekmény eltűrésére kényszerített egy hozzá orvosi vizsgálatra érkező nőt.
Fürjes Balázs: Szabad és bátor álom után felelősen kell tervezni
Az építészek munkája arról szól, hogy álmodnak, terveznek és építenek, e három tevékenységhez pedig más-más eszközök szükségesek – hangoztatta az államtitkár.
Tarlós István: Karácsonyék mutogatásának nincs logikai alapja
Egy főpolgármesternek megvannak a feladatai, ha ezeket valamilyen okból nem tudja ellátni, az nem megoldás, hogy rámutat a miniszterelnökre, hogy oldja meg helyette – emelte ki Tarlós István.

A Széchenyi fürdőben is jártak a koronavírusos külföldi diáklányok Budapesten
A lányok Budapesten belül gyalog közlekedtek, és mint kiderült, jártak egy romkocsmában, egy palacsintázóban, egy patikában és a Széchenyi fürdőben is.
Karbantartás és fejlesztés miatt lezárják a ferihegyi repülőtér futópályáit tavasszal
Karbantartás és fejlesztés miatt lezárja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője mindkét futópályát tavasszal, de a korábbi gyakorlathoz képest a lezárás rövidebb ideig tart majd.
Karácsonyék befelé forduló Budapestet akarnak építeni
Egy friss CEU-s tanulmány szerint a kormány városhatáron túlnyúló közösségi közlekedésfejlesztési projektjei szemben állnak a barna mezős területek beépítését hangsúlyozó balliberális városvezetés érdekeivel.

Budapesti srácok: Itt a tavasz, pártot választanak az ellenzéki polgármesterek
A Hír TV műsorában szóba került természetesen az MSZP és a DK közti ellentét, melynek alapját jórészt az előbbiből utóbbiba átigazoló tagok (pl. budapesti polgármesterek) is adhatják.
Egyre többen költöznek ki az agglomerációba
Fontos híreink
PM Orban Announces New Support Action Plan

Robbie Keane-nel riogatják az ír kapitányt, aki ma megbukhat a magyarok miatt

Ismét bevehetik Brüsszelt a gazdák

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Bevezeti a kormány jövőre a 14. havi nyugdíjat – kövesse nálunk élőben! + videó
A Magyar Nemzet folyamatosan frissülő tudósításban számol be a sajtótájékoztatóról.

Itt van Orbán Viktor bejelentése a 14. havi nyugdíjról + videó
Fontos bejelentést tett a miniszterelnök.

Kitálalt a bennfentes tiszás, így épült fel a lista a kiszivárgott adatokkal
Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

Öt helyre települnek ki a digitális polgári körök, Magyar Péter újra balhézni szeretne + videó
Magyar Péter Orbán Viktor akar lenni, és szeretne olyan pártot, mint a Fidesz – mondta Az igazság órájában Nagy János.
Külföldi híreink

Kitálalt az ukrán határőrség, így szökött el Zelenszkij korrupt üzlettársa
Az ukrán háborús maffia így égeti el az európai adófizetők pénzét.

Itt a bejelentés a német sorkatonaságról
A német kormány szerint az Oroszország jelentette fenyegetés indokolja a hadsereg megerősítését.

Menczer Tamás: Zelenszkij újra megfenyegette Magyarországot
Készülhet a negyedik csapás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A magyar edző győzelemmel mutatkozott be a szlovén válogatott kispadján
A Sopront irányító szakember új együttese élén remekelt az Eb-selejtezőn.

Több mint 300 000 kilométernyi római út rajzolja újra a birodalom térképét
Egy nemzetközi kutatócsoport új, digitális térképet készített a római utak hálózatáról.

Egyre könnyebb: Otthon start- és csok plusz-módosítások érkeznek
Összességében kedvező változások, könnyebb az igénylés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

