
- Magyar Nemzet
- Budapest
Budapest

Budapesti srácok: Tűrni kell, ha hajléktalanba botlunk a lépcsőházban
A hajléktalanok Józsefvárosban visszatérhetnek a lépcsőházakba. A Pikó András vezette baloldal megszavazta, hogy a társasházakban a közös terület életvitelszerű lakhatása már nem számít szabálysértésnek.
Határidő előtt indul a HÉV-felújítás – 5-ös metró tervezési tenderének kiírása
A kormány a fővárosi önkormányzattal egyeztetve 2018 novemberében döntött az előkészítés megkezdéséről és arról, hogy a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítsák meg.
Az irodistákéhoz közelít az összeszerelők fizetése
Egyértelműen a munkaerőhiány hatott a keresetek növekedésére tavaly is az év első kilenc hónapjában, a dolgozókért folytatott harc bizonyos ágazatokban 12 százalék feletti keresetemelést hozott.

Béremelés jöhet a BKV-nál
Elvi megállapodást kötött a BKV Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek a 10 százalékos átlagos béremelésről pénteken – tudatta a BKV közleményben.
Új mobilalkalmazást fejlesztettek ki a Budapesten közlekedőknek
Az ingyenesen letölthető alkalmazás az útvonaltervezésen túl mobilitási csomagokat kínál, így nem kell egyszerre több közlekedési applikációt használni.
Több büntetést kaphatnak az autósok Budapesten
A Hír Televízió birtokába került felvételen a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság új vezetője azt mondja, hogy háromszor több büntetést vár el alkalmazottaitól.
Sára Botond: Egy főállású városvezető sem vehet fel fizetést két helyről
Vizsgálja a Fővárosi Kormányhivatal Budapest 10 városvezetőjének vagyonnyilatkozatát – tudta meg a Hír TV. Sára Botond a híradónak hangsúlyozta: összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek, mivel egy főállású polgármester és alpolgármester sem vehet fel
Árulók nosztalgiája
„Megcsináltuk!”, lelkendezik Facebook-oldalán a brüsszelita képviselő; mintha ma történt volna, sikerült Emmanuel Macron kezére játszani a nyári játékok rendezési jogát, hurrá!
Ismét bilincsbe vernék a budapesti autókat
A Karácsony vezette főváros a Magyar Nemzethez is eljuttatott közleményében azt állították, hogy a FÖRI olyan helyeken kerékbilincsel, ahol az intézkedés alá vont jármű tovább növeli a forgalmi dugót.

Fontos híreink
Marco Rossi nehéz döntése: három játékos is kimaradt a magyar keretből

Németországban újra bevezetik a sorkötelezettséget – itt vannak a részletek

Dömötör Csaba: Botrányos a Von der Leyen-terv, vissza kell vonni

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Heim Pál-kórház: mind a nyolcvan, ételmérgezés gyanújával ellátott gyermek hazatérhetett a családjához
Elárulták a részleteket.

Nyelvében él a nemzet – a magyar nyelv napja alkalmából üzent a kormány + videó
Amikor a magyar állam külső támadások miatt összeomlott, akkor a nyelvünk tartotta meg nemzetünket, magyarságunkat.

Elképesztő ötlettel állt elő Magyar Péter tanácsadója, aki megsarcolná a nyugdíjasokat + videó
Petschnig Mária Zita megvágná a magasabb nyugdíjra jogosultak 13. havi illetményét.

Orbán Viktor lerántotta a leplet a híres jegyzeteiről, most minden kiderült + videó
El lehet dobni az alufólia sisakokat.
Külföldi híreink

Trump az asztalra csapott, de Magyarország megúszta
Orosz olaj, amerikai düh, magyar kivétel.

Kritikus helyzet Kupjanszknál: ukrán összeomlás lehet a vége
Zelenszkij titkolózik.

Túlcsordult az aranyvécé
Fogy a levegő az aranyvécés Zelenszkij-kör körül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban: Money Not Burnt on the Front Is Stolen by the War Mafia
The golden pot has spilled over in Ukraine.

Szoboszlai évi hat és fél milliárdot kereshetne, többet, mint Yamal vagy Haaland
Elképesztő összeg, a Liverpool magyar sztárja a világ ötödik legjobban fizetett futballistája lehetne.

Imre Bence Németországban öntött tiszta vizet a pohárba a jövőjéről
A válogatott sztárját ismét szóba hozták a Veszprémmel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

