
- Magyar Nemzet
- Budapest
Budapest

Kiemelkedő év volt a tavalyi a budapesti turizmusban
Budapesten tovább folytatódik a tízéves trend, a vendégforgalom kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de bővülő tendenciákat mutat.

A magyarok döntő többsége támogatja a Liget-projektet
2016-ban a fővárosiak kétharmada, tavaly decemberben már több mint hetven százaléka támogatta a Városliget átfogó és komplex megújítását – emlékeztetett tegnap Baán László.

A Momentum Mozgalom az identitás nélküli emberek pártja
A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz.

Újabb ígéretét szegte meg Karácsony
A 415 milliárd forint főösszeggel tervezett 2020-as büdzsében működési kiadásokra 260,4 milliárd forintot terveztek be, a beruházásokra, felújításokra 148,1 milliárd forintot.
A Népi építészeti programról tartottak konferenciát Budapesten
A Népi építészeti programról szervezett konferenciát a Teleki László Alapítvány pénteken. A budapesti szimpóziumon első alkalommal adták át a Vargha László-díjakat, az elismerést Istvánfi Gyula építész és a győri Hild József Építőipari Szakgimnázium kapta
Jövő pénteken indul a lomtalanítás Budapesten
Legvonzóbb arcát mutatta a főváros
Vonzza a befektetőket Budapest szárnyaló turizmusa, ahol egyetlen év alatt háromezer új férőhely jelent meg a kereskedelmi szállásadóknál, a hosszú távra tervezett befektetések idén is folytatódnak.

Megnyílt a 27. FeHoVa kiállítás Budapesten
Közel 300 kiállító várja az érdeklődőket a négynapos FeHoVa kiállításon, amelynek tavaly 55 ezer látogatója volt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.
Jól járhat, aki más településen bérel lakást, mint ahol a sajátját kiadja
A magánszemélyek levonhatják a lakás bérbeadásából származó bevételükből az általuk más településen bérelt lakás igazoltan megfizetett bérleti díját – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.
Fontos híreink
Meggyilkoltak egy fiatal nőt a szolnoki lakótelepen + fotó

Véget ért a GVH vizsgálata, lépett a Lidl, nagy árcsökkenés jöhet a boltokban

A nemzeti kormány nem hagyja, hogy a magyarokra kényszerítsék a migrációs paktumot

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Gulyás Gergely: Nem az adatvédelmi szabályozással van a baj, hanem a Tisza Párttal
Éles véleményt fogalmazott meg a Tisza-adatbotrányról a miniszter.

Újabb segítséget kapnak a nevelőszülők + videó
Új gyámügyi álláshelyeket is létesítenek.

Bejelentették a részleteket a 14. havi nyugdíjról + videó
Amit vállaltunk, azt betartjuk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor beszédet mond hétvégén a győri DPK-találkozón
Országjárásra indulnak a digitális polgári körök.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter új szövetséget jelentett be
A tárcavezető a bolgár elnökkel egyeztetett.

Sojgu: Oroszország többé nem hisz a Nyugat ígéreteinek
Moszkva bizalmatlan.

Így menti Zelenszkij az irháját az aranyvécétől bűzlő kollégájától
Óriási botrány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rendkívüli: áramszünet van a Mammut II-ben
Ne oda menjen ügyet intézni.

Túl jól sikerült a női robot, a bemutatón fel kellett vágni
Az Xpeng részvényei 15 százalékot emelkedtek, mikor bemutatta.

EU Energy Funds May Have Fallen into the Hands of Ukrainian War Mafia
Corruption in Ukraine is reaching massive levels.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

