Bukarestben nézők előtt rendezik meg az Eb-meccseket
A román kormány döntése szerint 13 ezren ott lehetnek a három csoportmeccsen és egy nyolcaddöntőn.
A román kormány döntése szerint 13 ezren ott lehetnek a három csoportmeccsen és egy nyolcaddöntőn.

Az 1990-es éveket idéző bukaresti „bányászjárásokkal” fenyegetett néhány nappal ezelőtt a Zsil-völgyi vájárok sztrájkja.

A kórházban főként koronavírusos betegeket kezeltek, akik többsége lélegeztető gépen volt.

A Delta egy kisebb vadon a román főváros közepén. Húsz éven át itt élt az Enache család – kilenc gyerek és a szüleik.

Az ellenőrzések során 61 darab 2011 és 2016 között írt dolgozat esetében bizonyosodott be a plágiumgyanú.
Jobb helyzetben van az a régió, ahol először tették kültéren is kötelezővé a védőmaszk viselését.

Az ország számos városában meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi kétheti fertőzési ráta.
A továbbra is tartalékos FTC női kézilabdacsapata megállta a helyét, hat góllal kapott ki Bukarestben.

A legnagyobb fertőzési rátával rendelkező Bukarestben pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek.
Kevesen hitték nyolc évvel ezelőtt, hogy lesz még magyar polgármestere Marosvásárhelynek. De sikerült.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Két éve után újra felragyogott a remény csillaga Betlehemben.

A technológiai milliárdos szerint vissza kell adni a szuverenitást az egyes államoknak.

Több sérült állapota válságos.

A középdöntő III. csoportjában Hollandia Rotterdamban 33-22-re nyert Lengyelország ellen.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.