Sztárparádéval érkezik jövő nyáron Christopher Nolan görög eposza
Az Odüsszeiát először viszik filmvászonra vadonatúj IMAX-technológiával.
Az Odüsszeiát először viszik filmvászonra vadonatúj IMAX-technológiával.

A harminc rendező közösen vette meg az ikonikus épületet.

El kell ismerni, az Akadémia ezúttal komolyan vette magát, az indulók egy rangos európai fesztivál kínálatát idézik.

A mozik szempontjából is jókor jött a rekordnézettség.

Szokatlan kedvcsináló előzetes érkezett az atombomba atyját bemutató filmről.

Matt Damon és Robert Downey Jr. is szerepel Christopher Nolan új életrajzi filmjében.

A produkció a II. világháború alatt játszódik, amikor a zseniális elméleti fizikus kulcsszerepet játszott az atombomba elkészítésében.

A filmet gyártó stúdió a hétvégén jelentette be, hogy az Oppenheimer című film 2023 júliusában kerül a mozikba.

Christopher Nolan A sötét lovag című filmje és a Grease is bekerült az amerikai Nemzeti Filmarchívumba.

Christopher Nolan sci-fi kémtörténete közben a nemzetközi piacon is tovább növeli bevételeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.