Óriási pusztítást végzett a Michaung ciklon + videó
Eddig kilenc halálos áldozatról tudni, kisgyerekek is vannak az elhunytak között.
Eddig kilenc halálos áldozatról tudni, kisgyerekek is vannak az elhunytak között.

A Kárpát-medence fokozatosan egy újabb, nyugat felől érkező ciklon előoldalára kerül.

A szigeten több ezer embert evakuáltak, és légi járatokat is törölni kellett.

Gyöngyössolymos térségében esett a legtöbb eső, több mint 140 milliméter.

Több százezer ember kimenekítése kezdődött el pénteken Bangladesben és Mianmarban – közölték a két ország hatóságai.

Szerda estig többnyire száraz időre számíthatunk, aztán újabb változást hoz egy mediterrán ciklon.

Sekély ciklon alakítja az időjárást, délutántól lehűlés, zivatar és szél várható, néhol jég is eshet.

Kisüt a nap csütörtökön, a hétvége időjárását már egy érkező ciklon határozza meg.

Csütörtökre és péntekre virradó éjszaka egyes területeken még fagyhat is, a nappali csúcshőmérséklet csak fokozatosan emelkedik.

Többnyire borult időre van kilátás kedden, de azért időnként a nap is kisüthet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.