„Együtt erő vagyunk”
Május 4–5. között ismét Budapestre szegeződik a világ konzervatívjainak tekintete.
Május 4–5. között ismét Budapestre szegeződik a világ konzervatívjainak tekintete.

Szánthó Miklós szerint a balliberálisok félnek attól, hogy Magyarország példa lehet más országokban, és segítheti a politikai fordulatot.

Törvényi erővel kell fellépni a Bajnai és a Korányi által vezetett hálózatok ellen.

A konzervatívoknak világszerte össze kell fogniuk! Eljött a normalitás lázadásának ideje. Ezt jelenti a „woke” elleni harc! Ezt jelenti a CPAC!

Az Alapjogokért Központ főigazgatója a japán CPAC-en elmondta, a családok védelme nemzetbiztonsági kérdés, a demográfia nemzetstratégiai ügy.

Szánthó Miklós beszéde a mexikóvárosi CPAC – Konzervatív Politikai Akció Konferencián.

Hazánk a jobboldali politikai szereplők érdeklődésének középpontjában.

A tét az, hogy megmarad-e a patrióta jobboldal egyik utolsó bástyája a térségben.

A sikerhez maga a közösség az elengedhetetlen alap, és ez az, ami nincs meg a baloldalon.

Reményteli hangulatban fogadta a közönség Orbán Viktor miniszterelnököt Dallasban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Itt a tudatos megoldás a hónapban érkező extra pénzre.

Újabb botrányos epizóddal gazdagította hírhedt életművét Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa.

A csapat rendkívül aktív a téli átigazolási időszak utolsó óráiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.