− A progresszivizmus gyakorlatilag minden kulturális teret meghódított Spanyolországban. A televízió a woke-ideológia előőrse, de az audiovizuális szórakoztató platformok, az egyetemek és az iskolai tantermek is azokká váltak, ahol a tanárokat aktivisták váltották fel, a tudásátadás helyett pedig indoktrináció zajlik.
Mindezeken az eszközökön keresztül a baloldalnak sikerül közvetítenie az üzenetét, amely gyakorlatilag az egyetlen, amit az átlagpolgár hallhat, ez pedig démonizál és elhallgattat mindenkit, aki szembeszáll a genderideológiával.
A Voxban azonban emberükre akadtak. Mi az összes fronton harcolunk. A diskurzus szintjén a Vox mérlegelés nélkül szembeszáll − ami Spanyolországban még soha nem történt meg − az egész progresszív társadalommérnöki programmal: nemcsak nyilatkozatokkal, hanem konkrét javaslatokkal is támogatja a család intézményét, amelyek célja a családok értékének növelése a társadalomban. Végül igazságügyi szinten pártunk az alkotmánybíróság elé vitte a jelenlegi, a baloldal által elfogadott oktatási törvényt és a transztörvényt, amely gyakorlatilag a nők eltörlésével jár, és visszafordíthatatlan károkat okoz a gyermekekben.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!