Semmiképpen sem érheti hátrány a családokat
Ha nem születik megegyezés, és a felek beleállnak a jogvitába, az sok évig el fog húzódni. Lehet, hogy csak négy vagy öt év múlva derül ki, kinek volt igaza.
Ha nem születik megegyezés, és a felek beleállnak a jogvitába, az sok évig el fog húzódni. Lehet, hogy csak négy vagy öt év múlva derül ki, kinek volt igaza.

Indulása óta több mint százezer család igényelte a csok-ot, és több mint ötvenezer gyermek születését vállalták a támogatás felvételekor.
A NOE 7+ üléses hétvége című rendezvényére kilátogató nagyszámú közönség azt jelzi, hogy sokak érdeklődését keltette fel a kormány családvédelmi akcióterve.

2015 júliusában vezették be az új otthonteremtési programot, amely a csokkal, a hozzá felvehető kedvezményes hitellel és a kedvezményes áfával, illetve áfa-visszatérítési lehetőséggel indult.

Az otthonteremtési program bevezetésének elsődleges célja, hogy ösztönözzék a magyar családoknál a gyermekvállalást, valamint lendületet adjanak az építőiparnak és azon keresztül a gazdaságnak.

Az egyesület szeretne lehetőséget kínálni a családoknak, hogy egy helyen, kulturális programmal összekötve kapjanak ezekről tájékoztatást – tette hozzá.
Novák Katalin szólt a családvédelmi akcióterv többi pontjáról is, akárcsak a magyar alaptörvényről, hogy ott hogyan jelennek meg a családi értékek.

A kormány 2010 óta következetesen támogatja a magyar családokat, főként azokat, ahol baj van, és segítségre van szükség – mondta tegnap Fülöp Attila.

Amellett, hogy a családi otthonteremtési kedvezményhez igényelhető kamattámogatott hitel használt lakásokra is igényelhető lesz, több könnyítés is életbe lép a támogatás feltételeiben júliustól.

Novák Katalin elmondta: a családbarát gondolatnak a köznevelésben is hangsúlyosabban kell megjelennie, a legújabb nemzedéket a családbarát értékek mentén kell nevelnünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.