A Varga Barnabás trónjára törő önjelölt góllal és gólpasszal segítené a Fradit a görögök ellen
A 2,5 millió euróért érkezett Bamidele Yusuf gólt és győzelmet ígér a szurkolóknak.
A 2,5 millió euróért érkezett Bamidele Yusuf gólt és győzelmet ígér a szurkolóknak.

Míg a Manchester City támadója a mostani bajnoki idényben 14 gólnál jár, addig Rees nevéhez már 23 találat fűződik.

Az egy dolog, hogy mennyit adnak egy csatárért, a lényeg, hogy megszolgálja-e az árát.

Marco Rossi keretet hirdetett az októberi vb-selejtezőkre. Két nagy kérdés foglalkoztatott mindenkit: kik lesznek a csatárok, illetve hány Dárdai lesz majd a keretben?

Mindössze 15 percnyi játék elég volt a csatárnak, hogy talpra ugrassza a Szalamisz szurkolóit.

A Fradi csatára eddig 11 meccsen tízszer talált be az ellenfelek kapujába.

Mikel Arteta megelégelhette a szurkolók évek óta tartó panaszát, a magyar származású csatár 140 millióról mondott le.

A két gólgép elődjeihez hasonlóan elérte, hogy ott folytathassa, ahol ő, nem pedig a klubja szeretné.

A háromszoros bajnok csatár egy arab bajnokságban folytathatja pályafutását.

A magyar származású csatár ultimátumot adott a Sportingnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.