Történelmi csúcson az AfD támogatottsága
A német pártok reagáltak az eredményre.
A német pártok reagáltak az eredményre.

Újabb csúcs Brüsszelben, ahol sokan már nem támogatnák az ukrajnai fegyverkezést – ez volt a fő téma a Rapid délutáni adásában.

A következő napokban sem várható jelentős hőmérséklet-visszaesés.

Javában tart az Európai Tanács csúcstalálkozója.

A nyári hónapokban is várhatóan magasabb lesz a kereslet, miközben az ukrán tranzitútvonal lezárása miatt a kínálat csökken.

Sulyok Tamás fontos tárgyalásra utazott a lengyelekhez.

Fagypont körül alakul a hőmérséklet.

Szijjártó Péter szerint is Magyarországnak stratégiai érdeke az egyre szorosabb együttműködés Szerbiával.

Szerbia nagyon sokat tett annak érdekében már korábban is, hogy a balkáni migrációs útvonalon akadály legyen a migráció előtt.

Történelmi esemény, hogy a Patrióták pártcsalád megtartja első csúcsértekezletét, ami azt mutatja, hogy „jelen vagyunk, erősek vagyunk, és egyre erősebbek leszünk”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb részleteket árult el a tiszás szociológus.

Magyar Péter lelkesen asszisztál Brüsszel minden tervéhez.

Van, ahol már süt a nap, de még korai örülni.

Kórházba került.

Az ügylet stratégiai jelentőségű lenne.

A jelentéstevők a dzsihadista terrorizmus és kábítószer-kereskedelemhez köthető bűncselekményre is figyelmezettek.

Nyolc magyar energiaprojekt a reflektorfényben.

Speciális konstrukciót dolgoztak ki, így az érintettek még a hosszú felszámolási eljárás lezárása előtt hozzájuthatnak a nekik járó összegekhez.

Továbbra is ő az Aalesund edzője.

Gulyás Gergely a kormányinfón beszélt a kifizetésekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.