Ejtette Czeglédyt az ellenzék, már csak Gyurcsányék támogatják
Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP–Párbeszéd-szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson.
Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP–Párbeszéd-szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson.

Egészen elképesztő maffiamódszerekkel operálnak a Czeglédy Csaba-féle hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében.

Czeglédy Csaba mártírt szeretne magából csinálni – írja legfrissebb posztjában Budai Gyula.

Gyurcsányék költségvetési csalással vádolt ügyvédje koncepciós pert emleget

A. Zoltán mindegyik korábbi vallomását visszavonta, azt sugallva, hogy annak idején nem mondott igazat.

Novák Előd szerint miközben pénzhiányra panaszkodik a fővárosi kerület, Czeglédy Csabára és rekordszámú alpolgármesterre van pénz.

A zsarolási ügynek nyolc gyanúsítottja van, közöttük olyan közismert bűnözők, mint M. Richárd.

Baracskai József ugyananakkor egyelőre nem ismerte el az indulás lehetőségét – derítette ki a Zalatáj Kiadó.

Czeglédy vajon távol tartja vádlott-társát, aki elsőként vallott rá, és akinek a vallomásai kulcsfontosságúak a vádban?

A. Zoltán Czeglédy régi jó ismerőse; ahogy ő maga mondta korábban, a bűnszervezet feltételezett vezetőjének barátja volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem látszik a rendszerváltó hangulat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Az élelmiszeren kívül konyhai eszközök felajánlását is várják.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.

Tovább erősödnek a magyar–kínai kulturális kapcsolatok.

The main chapters of the program are fully consistent with what the European Commission has officially demanded from Hungary in recent years.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.