Richard Gere lesz a zürichi filmfesztivál sztárvendége
A mustrán levetítik azt a dokumentumfilmet is, amelynek a színész a producere
A mustrán levetítik azt a dokumentumfilmet is, amelynek a színész a producere

A tibeti vezető szerint „Kína-barát források” állnak a videó közösségi médiában való elterjedése mögött.

A vallási vezető bocsánatot kért a történtek után.

Az énekes már nem csak a popversenyben vesz részt, ott igyekszik átadni helyét egy újabb korosztálynak.

Az időzítés az elmúlt hónapok diplomáciai csörtéi tükrében nem véletlen.

Elhagyhatta a kórházat pénteken a dalai láma, és elmondása szerint szinte teljesen jól van.
Könnyebb tüdőgyulladással kórházba került a dalai láma, de már jobban van – közölte szerdán szóvivője.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tiszavasváriban tartották az év utolsó utcafórumát.

A hűtlen kezelés gyanúja merült fel.

A kormányfő már azt is tudja, mi a teendő.

A választók már látják a Tisza Párt valódi arcát, Brüsszel befolyását és Magyar Péter politikai szerepjátékát.

Karbonadót vezetnének be a háztartások számára.

Moszkva és Washington között zajlik a párbeszéd, Brüsszel elszigetelődött.

Az elnök veje is vele tart Moszkvába.

A negyeddöntőhöz újabb négy pontra lenne szükség, így a szerdai, románok elleni meccs sorsdöntő lehet.

A nemzetközi szövetség szívmelengetőnek tartja a román–japán barátságot a világbajnokságon.

A sztár évekig meg se nézte ezt a filmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.