Bajnai Analytica: Egymillió hívás lopott telefonszámokkal
Bajnaiék a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba.
Bajnaiék a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba.
Aujourd’hui, on a aussi appris l’histoire des bulletins de vote destinés aux électeurs transylvains, qui auraient été jetés.
A jobb híján baloldalnak nevezett zavaros konglomerátum szemében a jobboldaliság, a konzervativizmus eleve gyűlöletkeltésnek minősül.
Pikó András kampányát is segíthette 2019-ben a DatAdat.
A magyarországi baloldal esetében nincs olyan, hogy „legalja” – mindig képesek mélyebbre süllyedni.
A Gyurcsány–Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat.
A frakciószóvivő szerint Márki-Zay Péter azért nem válaszol a DatAdattal való kapcsolatára vonatkozó kormánypárti kérdésekre, mert van titkolnivalója.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta, a kapott üzenetek semmilyen szabálynak nem felelnek meg.
A Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoport illegálisan beszerzett adatbázis felhasználásával több mint egymillió választónak küldött sms-t.
Az ellenzéki kampányban is közreműködő cégháló tulajdonosi hátterében offshore-botrányhoz köthető személyek is feltűnnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.