Még egy nap, és megkezdődhet Magyar Péter és Gyurcsány együttműködése
A Nézőpont Intézet szerint a magyarok nemet mondanak Von der Leyenre.
A Nézőpont Intézet szerint a magyarok nemet mondanak Von der Leyenre.

Nyugalom, a volt miniszterelnök ezzel együtt sem mond le…

Tóth Bálint László, az MCC politikatudományi műhelyének kutatója szerint a DK komoly veszteségeket szenvedett el a június 9-én tartott választásokon.

Nem kevesebb, hanem több Gyurcsányra van szükség a DK-s országgyűlési képviselő szerint.

A DK vezére nagyon lebőgött a választáson, most a túlélésért küzd.

A világelit Gyurcsány helyett már Magyar Péterben látja a kormányváltás lehetőségét.

Nagy-Huszein Tibor szerint a pártban senki sem vállalt felelősséget semmiért, 2018-tól „önnön bűvöletében élt a párt vezetése, tagságának bigott része, és minden kevésbé súlyos bukást sikerként élt meg azóta is”.

A volt miniszterelnök értelmetlen példával próbálta megmagyarázni, pártja vereségét.

Komplex összeesküvés-elmélettel állt elő Gyurcsány Ferenc.

A rekordmagas részvétel ellenére százezrekkel kevesebb voksot kapott az ellenzék.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.