Új politikai korszak a választás után

Túl vagyunk az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon, s bár jelen sorok írásakor még nem lehet tudni, hogy sor kerül-e Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között a főpolgármesteri székért való megismételt szavazásra, a legfontosabb tanulságokat már ismerjük. Ezek a következők, szinte távirati stílusban összefoglalva. Négy fontos változás történt.

Az első és legfontosabb, hogy a Fidesz–KDNP 2006 ősze óta folyamatosan megnyeri a választásokat, mégpedig jelentős fölénnyel, talán az egyetlen szorosabb összeredményt a 2019-es önkormányzati választás hozta, de az sem törte meg a kormánykoalíció két pártjának folyamatos uralmát.

Ezúttal is magabiztos győzelmet aratott a koalíció, hiszen a szavazatok mintegy 45 százalékát szerezte meg, a több mint kétmillió szavazó – ha parlamenti választások lettek volna – ismét kétharmados győzelmet hozott volna a Fidesz–KDNP-nek.

Ez az eredmény azt mutatja, hogy az ellenzéki pártoknak még annak ellenére sem sikerült megtörniük a koalíciós pártok uralmát, hogy megjelent, sőt berobbant a magyar politikai életbe – s ez a második fontos változás – a Magyar Péter által vezetett Tisza Párt, amelynek pusztán három-négy hónapos múltja van, majdnem harminc százalékot ért el, ami mintegy 1,3 millió szavazót jelent.

Ez Magyar Péter finoman szólva is kétes személyisége és a párt irányvonalának bizonytalansága alapján különösen meglepő eredmény, s nyilvánvalóan azt mutatja, hogy nagyon sokan várnak valamifajta új politikai erőre, amelyik leváltja a teljességgel tehetetlenné és bénává változott ellenzéket és legyőzi Orbán Viktort. Azonban a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt között így is 15 százalék különbség van, ami biztos előnyt jelent a kormánypártoknak.

Az viszont tény, hogy a Fidesz–KDNP-nek fontos figyelmeztető jel is ez a mostani eredmény, hiszen tulajdonképpen egy teljesen bizonytalan karakterű, vadonatúj párt tudott elérni váratlanul jó teljesítményt, s jelenleg nem lehet tudni, hogy a következő két évben milyen fejlődésre képes, vagy éppen ellenkezőleg, a pártnak megmutatkoznak a gyengeségei – főleg a pártot valóságosan vezető Magyar Péter esetében – és látványosan visszaesik. Egy óvatos és megfontolt párt mindig a rosszabb variációból indul ki, abból, hogy a legerősebbé váló ellenfele elvileg további erősödésre is képes lehet.

Mit jelent mindez konkrétan? Megítélésem szerint azt, hogy a következő két évben némi újrahangolásra lehet szükség a kormányzati munkában. Egyfelől újra és újra be kell mutatni azt, hogy kikből is áll a Tisza Párt, kik kerültek be az Európai Parlamentbe, illetve a Fővárosi Közgyűlésbe (előbbibe heten, utóbbiba tízen). Be kell mutatni, hogy ezeknek az embereknek – immár képviselőknek – milyen a politikai hátterük, múltjuk, s mindebből milyen politika következhet. Az eddigi tapasztalatok alapján már most jól látszik, hogy

a globális elit, a globális hálózatok erőteljesen megjelentek a Tisza Párt mögött, a sima felvételük az Európai Néppártba ennek látványos jelzése. Mindemellett a finanszírozásuk hátterét is fel kell tárni, mert nem lennénk nagyon meglepve, ha a globalista erők itt is megjelentek volna már jóval korábban.

Nemcsak feltétlenül és kizárólag Soros alapítványairól van szó, de más globalista szerveződések is ott állhatnak a párt és maga Magyar mögött, az Action for Democracyn keresztül egészen az amerikai demokratákig, a DatAdatig és tovább.

Ha ezt a munkát jól elvégzi a kormány, illetve a kormánypártok, akkor világossá fog válni a magyar közvéleménynek, hogy a globalisták Gyurcsány, Karácsony és Márki-Zay után most éppen Magyar Péterben látják a lehetőségét annak, hogy valaki végre leváltsa Orbán Viktort és kormányát. Éppen ezért ehhez megadnak nekik minden törvényes és törvénytelen támogatást ahhoz, hogy az általuk rég áhított változás végre bekövetkezhessen Magyarországon. Ez pedig azért fontos, mert

tény, hogy Magyarék külföldi erőknek való elkötelezettsége még a bizonytalan szavazóknak sem feltétlenül szimpatikus, akik itt és most, átmenetileg Magyar Péterben egy hőst látnak.

A másik következtetésem az, hogy a kormánynak ki kell terjesztenie a fellépését néhány olyan kérdésben, amelyek eddig a háttérben maradtak vagy nem kaptak kellő súlyt, miközben a közvélemény egy része, s ezen belül a nemzeti tábor egy jelentős része is foglalkozik ezekkel a témákkal. Ilyen például

a globális felmelegedést egyértelműen az emberi szén-dioxid-kibocsátásra visszavezető, az ENSZ által uralt, sőt egyeduralt téma, amelynek okán például az Európai Unió – pontosabban a bizottság – tönkre akarja tenni az európai mezőgazdaságot és a hagyományos autóipart.

Ez ellen fel kell lépni, mint ahogyan nagy erőkkel kell küzdeni az ellen a globális banki törekvés ellen, amely meg akarja szüntetni a készpénzt az egész világon, s helyettesíteni akarja az úgynevezett CBDC-vel, egyfajta globális digitális kártyapénzzel, amely alapvetően veszélyezteti a személyes szabadságunkat. (Legutóbb Izraelből érkeztek hírek arról, hogy ennek bevezetése már el is kezdődött.)

Ilyen téma a WHO világkormányzásra való törekvése is, amely a nemzeti szuverenitásunkat veszélyezteti egészségügyi és pandémiás kérdésekben, vakcinák, bezárások, információáramlások tekintetében, sőt még a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét is korlátoznák ezekben a témakörökben. A most lezajlott WHO-közgyűlésen szerencsére – bizonyos tagállamok és civil szervezetek erőteljes ellenállásának következtében – végül is nem sikerült elérniük, hogy létrejöjjön a világjárványokról szóló globális megállapodás. A küzdelem folytatódik, de már csak címszavakban mondok további témákat:

transzhumanizmus, vakcinakárosultakkal való foglalkozás, a nagy techcégek korlátozása, és végül, de nem utolsósorban: a nemzeti szuverenitás szellemében az unió radikális reformjának, az alapszerződések átalakításának követelése minden fórumon, amire kiváló alkalom, hogy július elsejétől fél évig mi vagyunk a soros elnökök az unióban.

Nézzük a harmadik tanulságot: azok a megélhetési, kis baloldali-balliberális vagy zöldpártok, amelyek eddig felkapaszkodtak a nagyobb ellenzéki párt (DK) hátára és így maradtak a felszínen, eltűnhetnek a süllyesztőben. Az MSZP, a Párbeszéd, továbbá a Momentum, a Jobbik (a többiről már nem is beszélve) június 9-i „eredményeik” alapján elveszítik a jelentőségüket, s így vagy úgy, de beolvadnak egy nagyobb ellenzéki pártba, a Tisza Pártba vagy a DK-ba. Ha nem ezt teszik, akkor 2026-ra a megszűnésük is reális opció. Ezt a változást azért tarthatjuk szerencsésnek, mert ezek a felesleges, tehetségtelen politikusok valóban csak rontják a magyar politika átláthatóságát, megzavarják a választókat a világos döntésekben, s nem utolsósorban, mivel felelősségük nincs, szélsőséges viselkedésükkel rongálják a magyar demokratikus politikai kultúrát.

A negyedik tanulság talán még az előzőnél is fontosabb és kedvezőbb:

a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára által vezetett Demokratikus Koalíció óriásit bukott június 9-én, s egy csapásra megszűnt ellenzéki vezető státusa. Középpártból kis párttá vált, ezáltal megszűnt az az előjoga, hogy ő határozza meg, mi történjen a baloldali ellenzék köreiben, miközben van egy új ellenzéki párt, a Tisza, amelyik jelenleg mintegy 21 százalékkal megelőzi őket.

Ez az a nagy pillanat, amikor Gyurcsány Ferencről lehullott a megkérdőjelezhetetlen karizma ruhája, a király innentől kezdve meztelen az ellenzéki oldalon.

Hogy miért nagyon jó ez a magyar demokráciának? Egyfelől azért, mert végre megszabadulunk a posztkommunizmus utolsó komolyan vehető bástyájától, a DK-tól, s annak emblematikus és egyben kártékony vezető figurájától. Ezen a ponton jelenthetjük ki, hogy a magyar rendszerváltás folyamata végre valóban befejeződik. Igaz, ez azzal is jár, hogy a „Gyurcsány határoz meg mindent és mindenkit az ellenzéki oldalon” elemzői mantra kiüresedik, sőt félrevezetővé válik. Kár is lenne ezt tovább szajkózni, nincs már ennek semmi értelme. És lehet, hogy ez egy kicsit nehezebbé teszi a nemzeti oldal helyzetét, mivel a politikai képlet kiszámíthatatlanná válik, de ahogyan Orbán Viktor mindig is megfogalmazza, mi mindig tudtunk harcolni és meg is nyerjük az új harcokat is.

Ez az! Így kell hozzáállni ahhoz, hogy a 14 évig kényelmes Gyurcsány-faktor megszűnik. Lesz helyette talán egy újfajta, talán jobb, talán nagyobb kihívást jelentő politikai verseny, amelyben újra mindenre oda kell figyelni, például arra, hogy a teljesítményünket még magasabb szintre kell emelni. Ez új ötletekre sarkall, s ez nagyon nem árt!

A fociban is akkor fejlődik egy csapat, ha a nagy ellenfeleket győzi le, ezért kell minél többször velük játszani. Ha így lesz, azt vegyük egy olyan kihívásnak, amely fejleszt bennünket, és a nemzeti szuverenitásunk még erőteljesebb és hatékonyabb képviseletét hozza ki belőlünk!