Nyugaton szigorítják az iskolai mobilozást, itthon tiltakoznak a liberálisok
Romlanak a gyermekek képességei és eredményei, ha túlzásba viszik az okoseszközök használatát.
Romlanak a gyermekek képességei és eredményei, ha túlzásba viszik az okoseszközök használatát.

Aki úgy érzi, felelős döntést kell hoznia az országgyűlési választásokon, minden részletnek utánanézhet a világhálón.

A lassan két éve tartó pandémiás időszak során a htelintézetek ügyfelei rászoktak a digitális szolgáltatásokra.

Az online élelmiszer-kereskedelmi megoldások mellett a biztonság iránt is nőtt az igény, az egyelőre tesztüzemben futó kezdeményezés mindkettőt nyújtja.

Böngésző, levelező és multimédia programokat tartalmaz a hétfőtől letölthető Digitális jólét szoftver-alapcsomag.

A program révén a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat ösztönzik.
Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a konferencián hangsúlyozta, a sportolók mérésén keresztül jobban megismerhetjük a koronavírus természetét.
A Digitális jólét program koordinálásával elindított akcióban eddig 353 felajánlást tettek.
A digitális szektor összesen százhetvennégy digitális szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást.
Előfordul a nagyobb családokban, hogy több tagjukra csak egy számítógép jut, vagy esetleg eggyel sem rendelkeznek, ennek az orvoslását is szolgálja a Digitális összefogás kezdeményezés.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.