Posztumusz Pulitzer-különdíjjal tüntették ki Aretha Franklint
Posztumusz tiszteletbeli Pulitzer-különdíjjal tüntették ki Aretha Franklin énekesnőt. A díj történetében ez az első alkalom, hogy egy nőt jutalmaznak a halála után.
Posztumusz tiszteletbeli Pulitzer-különdíjjal tüntették ki Aretha Franklin énekesnőt. A díj történetében ez az első alkalom, hogy egy nőt jutalmaznak a halála után.
Ötödik alkalommal rendezi meg április 22–27. között a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében.
A közmédiában dolgozók felelősségére hívta fel a figyelmet a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, amikor első alkalommal adta át a társaság által alapított nyolc elismerést.
Tarlós István kiemelte: a díj fennállása óta még egyetlen győztes sem kapott akkora nemzetközi támogatást, mint most Budapest, maga mögé utasítva Párizst, Athént, Londont és Firenzét.
Nagy hangsúlyt kell helyezni a köz- és a magánépületek energetikai korszerűsítésére, a közlekedés zöldítésére, a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia felhasználására.
Immár másodszor nyerte el Tüű Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében; a második helyen Angermann László (Onyx), harmadikké
Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje két díjat is nyert a ZagrebDox fesztiválon, Az Úr hangja című legutóbbi Pálfi György-film pedig a legjobb speciális effektek díját hozta el Portugáliából a Fantasporto filmfesztiválról – tájékoztatta vasá
Fekete Péter emlékeztetett: a díjat 2012-ben alapította a Magyar Levéltárosok Egyesülete azzal a céllal, hogy a kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltárak munkáját elismerje.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Egy országrészben még kell esőre számítani.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.