Lemezbemutatóval ünnepli a Disney 100. évfordulóját a The King’s Singers
Az a capella csapat Budapesten, Debrecenben és Szegeden is fellép.
Az a capella csapat Budapesten, Debrecenben és Szegeden is fellép.

Micimackó után újabb mesehősből lett gyilkos szörnyeteg.

Az 1933-ban született színésznő több mint száz szerepben tűnt fel a mozivásznon.

Mickey egér kezdetleges verziója 2024-től közkincsnek minősül.

Összefoglaló az idén százéves stúdió által megalkotott mesék varázsáról.

Az idén százéves legendás rajzfilmgyártó stúdió, a Disney legújabb, Kívánság című filmje, amely elsősorban a jeles évfordulót hivatott megünnepelni, kellemes kikapcsolódást nyújt.

A mesterséges intelligencia felhasználását is érintik az új megállapodások.

Az egyik legismertebb utazási oldal válogatta be tízes listájába a látogatók értékelései alapján.

A hamarosan debütáló Kívánság című új animációs film ihlette az ünnepi reklámot.

Több mint nyolcmilliárd dollárért veszi meg a streamingszolgáltatót a cégóriás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.