Börtönben maradhat Herczeg Zoltán divattervező
Éveket kaphat a baloldali közszereplő drogkereskedelem miatt.
Éveket kaphat a baloldali közszereplő drogkereskedelem miatt.
Szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének a veszélye miatt tartóztatták le a drogkereskedelemmel gyanúsított baloldali divattervezőt.
88 éves korában, franciaországi otthonában halt meg.
Herczeg Zoltán, a letartóztatott ellenzéki divattervező ismerőse szerint volt olyan buli, ahol tálcán kínálták körbe a kábítószert.
A rendőrség kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt nyomoz.
Interjú Kerényi Virág divattervezővel, aki formabontó kollekcióval jelentkezett a Budapesti Divathéten.
A legdrágábban eladott sportcipőért 350 ezer dollárt fizettek.
Merész kollekciói az úgynevezett „power dressing” irányzat megtestesítői voltak.
Somossy Barbara a V. és a VI. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjét vezette a Nemzeti Színházban egy különleges, kék kreációban.
A nevét viselő extravagáns divatmárka alapítója először a Frizbi vendége lesz, majd a róla elnevezett márka budapesti üzletébe látogat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Komoly problémát okozhat, ha valakinek nincs érvényes társadalombiztosítási jogviszonya.
A kabinet elkötelezett további 1300 milliárdnyi fejlesztés megvalósítása iránt az egyetemeken.
Érdemes figyelni a disznókat, a juhokat és a fecskéket.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Nagy siker lesz, ha az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) sikerül megnyernie a választásokat Csehországban, és a mozgalom lehetőséget kap a kormányalakításra – jelentette ki Andrej Babis.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.