Kiderült, hogy az ország mely területein kezd a drogellenes akciócsoport
Hajtóvadászat indul!
Hajtóvadászat indul!

Helyi civilek alakítottak egyesületet, hogy elrettentsék a kábítószer-kereskedőket.

Terjednek a dizájnerdrogok a szegények körében – mondta lapunknak a toxikológus.

A liberalizációval összeomolna az egészségügyi és a rehabilitációs rendszer.

Akkora a piaci igény a drogra, hogy rögtön betöltik a rendőrség által elfogott dílerek helyét.

Szinte követhetetlen, hogy az olcsó, keletről származó szintetikus anyagok mikor, hol kerülnek a megrendelőkhöz.

Négy kerület rendőrei üldözték autóval azt a férfit, akit kábítószer árusítása közben értek tetten.

Orosz rulettet játszik az, aki az újonnan megjelent kínai dizájnerdrogból fogyaszt – eddig 11-en haltak bele.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.