Már tizennégy évesen kipróbálják a drogot a magyar fiatalok

Nagy veszélyt jelent a drogliberalizáció, hiszen tudományosan bizonyított tény, hogy a kábítószerhasználók 15 százaléka függővé válik – mondta Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója. A szakértő szerint ha legalizálnák a marihuánát, az olyan elviselhetetlen terhet róna az egészségügyi és a rehabilitációs rendszerre, hogy azok könnyen összeroppanhatnának. A stratégiai igazgató szerint a magyar szabályozás megfelelő, hiszen nem kriminalizálja az alkalmi fogyasztókat, de szigorúan bünteti a drogkereskedőket, akiknek a bűnözésből szerzett vagyonát külföldi példára akár prevencióra és rehabilitációra is lehetne fordítani.

– Van egy olyan réteg, amely megengedheti magának, és a szer a szórakozásának a részévé vált. A zárt körű celebpartiknak szinte már elengedhetetlen kelléke lett, ez a társadalmi csoport könnyen ki tudja fizetni. A dílerek megtalálják a módját, hogy különösebb nehézség nélkül beszerezzék a kokaint zárt láncokon keresztül. Csak egy meghatározott személyes bizalmi körnek értékesítenek, így minimalizálva a lebukás veszélyét.

– Hogyan készülnek a különböző szerek?

– A dizájner drogokat laboratóriumokban állítják elő, főleg távol-keleti országokban, majd miután elkészítik őket, nagyrészt a darkweben terjesztik. A kokain, a heroin és a hasonló „klasszikus” kábítószerek főleg Dél-Amerikából jönnek, többnyire hajón. Mióta a hollandok nagyon rászálltak a kikötőkre, és szigorúan ellenőrzik őket, az érkeztetés nagyja áttevődött a belgiumi Antwerpenbe, onnan pedig a csempészhálózatok közúton fuvarozzák tovább a drogokat. Emellett

ismert a balkáni drogútvonal, ahol 2015 óta nagy szerepet játszanak a migránsokat szállító embercsempész-hálózatok, amelyek kapcsolt áruként hozzák a kábítószereket.

Nagyon érdekes, hogy mióta a tálibok újra uralják Afganisztánt, felszámolták a termesztő farmok nyolcvan százalékát abban az országban, ahol a népesség háromnegyede a kábítószertermesztésből élt.

– A kormány drogpolitikája garantálja, hogy Magyarországon nem lesz drogliberalizáció. Feltéve, de meg nem engedve, hogy nálunk megtörténne, ami most Németországban zajlik, annak milyen társadalmi következményei lennének?

– Beláthatatlan. Nagyon sokszor elmondjuk, és ezt nem lehet kellően hangsúlyozni, hogy ez milyen iszonyatos veszélyt jelent. A liberalizáció hívei sem tagadhatják, mert tudományos tény, hogy a rendszeres kábítószerélvezők 15 százaléka függővé válik. Ha a rendszeres használók száma növekszik, akkor az ő 15 százalékuk még több embert jelent. Végül arra a pontra fogunk jutni, ahol az egészségügyi és a rehabilitációs rendszer a rá nehezedő terheket nem bírja majd el. A németek még nem mérték ezt fel, pedig náluk 28,6 százaléknyian használtak legalább egyszer marihuánát, nálunk ez a mutató csupán 6,2 százalék.

Ha Magyarországon egymillió ember lenne marihuánafogyasztó, akkor az 150 ezer függőt jelentene, ezt már nem bírná el az egészségügyi rendszerünk. A legalizációt pártolóktól kérdezem: mennyire örülnének annak, ha a gyerekük tanára, a mentős, a taxisofőr, a sarki rendőr, vagy éppen a gyógyszerész marihuána hatása alatt állna, mert reggel teljesen legálisan elszívott egy adagot?

Sokan bele sem gondolnak, hogy ha engedélyezik a füvezést, az emberek nem csak otthon, este fogják használni, hanem mindig. Ezzel felmérhetetlen veszélyt szabadítanának a társadalomra.

– Mennyire számít szigorúnak vagy megengedőnek a jelenlegi magyar szabályozás? Kell vagy érdemes bármin változtatni rajta?

– A magyar szabályozás Európában a legszigorúbbak között van. Szerintem ezen nem kell változtatni, hanem be kell tartatni, mégpedig vasszigorral. Finomhangolások lehetnek, például készítettünk egy közvélemény-kutatást, ahol fiktív, európai példákból merített szigorítási javaslatokat tettünk, melyeket hangsúlyozottan mi találtunk ki, tehát nem valamilyen bújtatott kormányzati javaslatról beszélek. Az egyik ötletünk az volt, hogy a drogdílerektől lefoglalt értéktárgyakat azonnal értékesítjük, az ebből származó bevételt pedig prevencióra és rehabilitációra fordítjuk. A dílernek a bírósági eljárás elején már nagyon fájna, ha elvennék a luxusautóit, melyeket még akkor sem kapna vissza, ha felmentenék. Az ötlet Törökországban bevált: ott a drogkereskedőktől elkobzott Porschékkal üldözik a bűnözőket az autópályán.

– A balliberális sajtóban azzal riogattak, hogy kriminalizálnák azokat is, akik csak kipróbálják a füves cigit. Van reális alapja ennek a hangulatkeltésnek?

– A magyarországi jogi keretek lehetőséget adnak a fogyasztóknak az elterelésre, hiszen a kormány nem bünteti őket, hanem esélyt ad nekik. Hamis tehát az az érv, miszerint a börtönök tele lesznek olyan fiatalokkal, akik elszívtak egy füves cigit. Egy bíró mondta, hogy hét nem elzárással járó ítélet meghozatalára ad neki lehetőséget a jogszabály, ráadásul aki él az eltereléssel, még priuszos sem lesz, bár ezt két éven belül csak egyszer játszhatja el a korábbi visszaélések miatt.

A jelenleg hatályban lévő magyar szabályozás azért jó, mert szigorú, de nem ész nélkül büntet.

– Naponta jelennek meg új pszichoaktív anyagok. Mennyire naprakész a magyar rendszer ezeknek a nyilvántartásában? Le lehet ezeket követni?

– A bűnözök egy picit mindig előttünk járnak. Amikor 2013-ban főosztályvezető voltam az EMMI-ben, bevezettük a C-listát. Erre egy új vegyület törzsképlete kerül fel, és egy évig ott is marad. Ez idő alatt a laboratóriumok kikutathatják, hogy a kérdéses vegyület kábítószer-e. Ha annak bizonyul, akkor átkerül a kábítószerlistára, és tiltottá válik, ha nem, akkor lekerül a C-listáról, ám azt tudni kell, hogy a C-listára került szerek már büntetendők a törvény szerint. Amíg valami a kábítószerlistára kerül, az hat-hét hónapig tart, a C-listára viszont már néhány hét leforgása alatt fel lehet jutni, ezzel ezt Európában egyedülálló módon a lehető leggyorsabb folyamattá tettük.

A probléma a darkwebbel van, mert ott nagyon könnyű a különböző drogok beszerzése, és ezzel a hatóságok nagyon nehezen tudnak versenyezni. 

Amit a demokrácia szabályai megengednek, abból a magyar hatóságok kihozták a maximumot a C-listával.

– Honnan tud segítséget kérni egy drogfüggő, aki elhatározza, hogy le akar szokni?

– A rehabilitációs kezelések önkéntes alapon működnek. Szinte törvényszerű, hogy ehhez azok a függők folyamodnak, akik tényleg nagyon lecsúsztak, és már nincs hova hátrálniuk. Sok pályázatokból és támogatásokból működő egyházi és nem egyházi civil szervezet működik, melyek megfelelő létszámban tudják segíteni a rászorulókat. A rehabilitáció egy előtanulmánnyal kezdődik, melynek során elbeszélgetnek a függővel, és azt mérik fel, hogy tényleg le akar-e szokni. Ha komolyan gondolja, akkor be tud menni egy rehabilitációs intézetbe, ahol a leszokási folyamat nagyjából egy-másfél évig tart. Nagyon sokszor ezek az emberek már mindenkit elidegenítettek maguktól, több büntetőeljárás folyik ellenük, nincs munkájuk és lakhatásuk, ezért nekik ez az időszak nem tűnik vészesen hosszúnak.

A kábítószerre vonatkozó magyar jogszabályok szigorúak, de nem ész nélkül büntetnek (Fotó: Bach Máté)

– Mi következik a rehab után?

– A rehabilitációs intézeteken kívül vannak félutas házakat működtető szervezetek is. Ez azt jelenti, hogy a gyógyulófélben lévő páciens a rehabilitációt már otthagyja, de nem engedik el a kezét, hanem olyan lakhatást adnak neki, ahová este még visszamegy, és hasonló helyzetben lévő felépülőkkel van együtt. Már kijár, munkát keres, esetleg dolgozni kezd, de még egy biztonsági gyűrű veszi körül. A leszokást segítő szervezetek között szakmailag nagyon nívósnak számít a református egyház Válaszút missziója, vagy az egyházaktól független Leo Amici 2002 Alapítvány. Ezekbe egy kicsit nehezebb is a bejutás.

– Mit lehet tenni a prevencióért?

– Sokat támadtak minket amiatt, hogy a drogstratégia preambulumában azt írtuk, Magyarországon ne legyen kábítószer. Mi is tudjuk, hogy ez megvalósíthatatlan, de egy kormány víziója a hivatalos drogpolitikáról nem lehet más. Nem állhatunk ott mindenki mellett, de egy dolgot meg tudunk tenni: az emberek képzeletbeli hátizsákját releváns információkkal rakjuk tele, és rávesszük őket, hogy helyesen használják ezeket, amikor valamilyen droggal kapcsolatos döntési helyzetbe kerülnek. A totális prevenció az lenne, ha ezzel elérnénk mindenkit.

Borítókép: Téglásy Kristóf szerint a kábítószer-kereskedőktől elkobzott vagyont a megelőzésre kellene fordítani (Fotó: Bach Máté)