Már tizennégy évesen kipróbálják a drogot a magyar fiatalok

Nagy veszélyt jelent a drogliberalizáció, hiszen tudományosan bizonyított tény, hogy a kábítószerhasználók 15 százaléka függővé válik – mondta Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója. A szakértő szerint ha legalizálnák a marihuánát, az olyan elviselhetetlen terhet róna az egészségügyi és a rehabilitációs rendszerre, hogy azok könnyen összeroppanhatnának. A stratégiai igazgató szerint a magyar szabályozás megfelelő, hiszen nem kriminalizálja az alkalmi fogyasztókat, de szigorúan bünteti a drogkereskedőket, akiknek a bűnözésből szerzett vagyonát külföldi példára akár prevencióra és rehabilitációra is lehetne fordítani.

– Kiket érint ma leginkább a drogprobléma Magyarországon?

– Mindenkit. Nincs olyan szegmense a társadalomnak, amelyet ne érintene. Hazánkban az első kipróbálás átlagéletkora tizennégy év, tehát minden ennél idősebb magyar érintett. Ha kicsit kitekintünk, például Kanadára, ahol már legalizálták a marihuánát, a fiatalok közötti szerhasználat csökkenését nem tapasztalták, a közép- és időskorúak közötti nagymértékű növekedést viszont igen. Az ötven év felettiek jellemzően marihuánát fogyasztanak, az elit réteg pedig főleg kokaint, illetve ha drognak vesszük az alkohol gyógyszerrel vagy nyugtatókkal együtt történő használatát, akkor erősen érintett az idősebb korosztály is.

A drogliberalizáció hatására összedőlne a magyar egészségügyi és rehabilitációs rendszer (Fotó: Bach Máté)

– Milyen szereket használnak a különböző társadalmi rétegekhez tartozók? Honnan szerzik be ezeket?

– Ezt inkább a környezet és az egzisztenciális helyzet befolyásolja. A hátrányos helyzetű, sokszor roma közösségekben a nagyon olcsó dizájner drogok terjednek, mint például a kristály vagy a biofű, utóbbinak egyébként semmi köze nincs a marihuánához. Mindegyik nagyon romboló és veszélyes, viszont rendkívül alacsony áron hozzá lehet jutni, egy adag akár öt-hatszáz forint körül megvehető, így kevesebbe kerül még sok alkoholos italnál is. Ezt és az alkohol-gyógyszer kombinációját felváltotta a szegényebb rétegeknél a dizájner drog, nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek körében is. A városi, főleg budapesti környezetben a fiataloknál az ecstasy, a marihuána, illetve a különböző partidrogok a leggyakoribbak, az elit körében pedig, mint már említettem, a kokainhasználat az elsődleges, ami nagyon megugrott az utóbbi időben. Ezt az is mutatja, hogy

soha nem látott mennyiségű kokainlefoglalások vannak Magyarországon és Európa-szerte, minden évben sorra dőlnek a csúcsok.

Mivel a behozott kábítószerek csak egy kisebb hányadát tudják felderíteni, arra lehet következtetni, hogy a kokain irdatlan mennyiségben áramlik Európába. Ha nem lenne rá kereslet, nem hoznák be.

– Tudtommal a kokain rendkívül drága kábítószer. Kik tudják kifizetni az árát?

– Van egy olyan réteg, amely megengedheti magának, és a szer a szórakozásának a részévé vált. A zárt körű celebpartiknak szinte már elengedhetetlen kelléke lett, ez a társadalmi csoport könnyen ki tudja fizetni. A dílerek megtalálják a módját, hogy különösebb nehézség nélkül beszerezzék a kokaint zárt láncokon keresztül. Csak egy meghatározott személyes bizalmi körnek értékesítenek, így minimalizálva a lebukás veszélyét.

– Hogyan készülnek a különböző szerek?

– A dizájner drogokat laboratóriumokban állítják elő, főleg távol-keleti országokban, majd miután elkészítik őket, nagyrészt a darkweben terjesztik. A kokain, a heroin és a hasonló „klasszikus” kábítószerek főleg Dél-Amerikából jönnek, többnyire hajón. Mióta a hollandok nagyon rászálltak a kikötőkre, és szigorúan ellenőrzik őket, az érkeztetés nagyja áttevődött a belgiumi Antwerpenbe, onnan pedig a csempészhálózatok közúton fuvarozzák tovább a drogokat. Emellett

ismert a balkáni drogútvonal, ahol 2015 óta nagy szerepet játszanak a migránsokat szállító embercsempész-hálózatok, amelyek kapcsolt áruként hozzák a kábítószereket.

Nagyon érdekes, hogy mióta a tálibok újra uralják Afganisztánt, felszámolták a termesztő farmok nyolcvan százalékát abban az országban, ahol a népesség háromnegyede a kábítószertermesztésből élt.

– A kormány drogpolitikája garantálja, hogy Magyarországon nem lesz drogliberalizáció. Feltéve, de meg nem engedve, hogy nálunk megtörténne, ami most Németországban zajlik, annak milyen társadalmi következményei lennének?

– Beláthatatlan. Nagyon sokszor elmondjuk, és ezt nem lehet kellően hangsúlyozni, hogy ez milyen iszonyatos veszélyt jelent. A liberalizáció hívei sem tagadhatják, mert tudományos tény, hogy a rendszeres kábítószerélvezők 15 százaléka függővé válik. Ha a rendszeres használók száma növekszik, akkor az ő 15 százalékuk még több embert jelent. Végül arra a pontra fogunk jutni, ahol az egészségügyi és a rehabilitációs rendszer a rá nehezedő terheket nem bírja majd el. A németek még nem mérték ezt fel, pedig náluk 28,6 százaléknyian használtak legalább egyszer marihuánát, nálunk ez a mutató csupán 6,2 százalék.

Ha Magyarországon egymillió ember lenne marihuánafogyasztó, akkor az 150 ezer függőt jelentene, ezt már nem bírná el az egészségügyi rendszerünk. A legalizációt pártolóktól kérdezem: mennyire örülnének annak, ha a gyerekük tanára, a mentős, a taxisofőr, a sarki rendőr, vagy éppen a gyógyszerész marihuána hatása alatt állna, mert reggel teljesen legálisan elszívott egy adagot?

Sokan bele sem gondolnak, hogy ha engedélyezik a füvezést, az emberek nem csak otthon, este fogják használni, hanem mindig. Ezzel felmérhetetlen veszélyt szabadítanának a társadalomra.

– Mennyire számít szigorúnak vagy megengedőnek a jelenlegi magyar szabályozás? Kell vagy érdemes bármin változtatni rajta?

– A magyar szabályozás Európában a legszigorúbbak között van. Szerintem ezen nem kell változtatni, hanem be kell tartatni, mégpedig vasszigorral. Finomhangolások lehetnek, például készítettünk egy közvélemény-kutatást, ahol fiktív, európai példákból merített szigorítási javaslatokat tettünk, melyeket hangsúlyozottan mi találtunk ki, tehát nem valamilyen bújtatott kormányzati javaslatról beszélek. Az egyik ötletünk az volt, hogy a drogdílerektől lefoglalt értéktárgyakat azonnal értékesítjük, az ebből származó bevételt pedig prevencióra és rehabilitációra fordítjuk. A dílernek a bírósági eljárás elején már nagyon fájna, ha elvennék a luxusautóit, melyeket még akkor sem kapna vissza, ha felmentenék. Az ötlet Törökországban bevált: ott a drogkereskedőktől elkobzott Porschékkal üldözik a bűnözőket az autópályán.

– A balliberális sajtóban azzal riogattak, hogy kriminalizálnák azokat is, akik csak kipróbálják a füves cigit. Van reális alapja ennek a hangulatkeltésnek?

– A magyarországi jogi keretek lehetőséget adnak a fogyasztóknak az elterelésre, hiszen a kormány nem bünteti őket, hanem esélyt ad nekik. Hamis tehát az az érv, miszerint a börtönök tele lesznek olyan fiatalokkal, akik elszívtak egy füves cigit. Egy bíró mondta, hogy hét nem elzárással járó ítélet meghozatalára ad neki lehetőséget a jogszabály, ráadásul aki él az eltereléssel, még priuszos sem lesz, bár ezt két éven belül csak egyszer játszhatja el a korábbi visszaélések miatt.

A jelenleg hatályban lévő magyar szabályozás azért jó, mert szigorú, de nem ész nélkül büntet.

– Naponta jelennek meg új pszichoaktív anyagok. Mennyire naprakész a magyar rendszer ezeknek a nyilvántartásában? Le lehet ezeket követni?

– A bűnözök egy picit mindig előttünk járnak. Amikor 2013-ban főosztályvezető voltam az EMMI-ben, bevezettük a C-listát. Erre egy új vegyület törzsképlete kerül fel, és egy évig ott is marad. Ez idő alatt a laboratóriumok kikutathatják, hogy a kérdéses vegyület kábítószer-e. Ha annak bizonyul, akkor átkerül a kábítószerlistára, és tiltottá válik, ha nem, akkor lekerül a C-listáról, ám azt tudni kell, hogy a C-listára került szerek már büntetendők a törvény szerint. Amíg valami a kábítószerlistára kerül, az hat-hét hónapig tart, a C-listára viszont már néhány hét leforgása alatt fel lehet jutni, ezzel ezt Európában egyedülálló módon a lehető leggyorsabb folyamattá tettük.

A probléma a darkwebbel van, mert ott nagyon könnyű a különböző drogok beszerzése, és ezzel a hatóságok nagyon nehezen tudnak versenyezni. 

Amit a demokrácia szabályai megengednek, abból a magyar hatóságok kihozták a maximumot a C-listával.

– Honnan tud segítséget kérni egy drogfüggő, aki elhatározza, hogy le akar szokni?

– A rehabilitációs kezelések önkéntes alapon működnek. Szinte törvényszerű, hogy ehhez azok a függők folyamodnak, akik tényleg nagyon lecsúsztak, és már nincs hova hátrálniuk. Sok pályázatokból és támogatásokból működő egyházi és nem egyházi civil szervezet működik, melyek megfelelő létszámban tudják segíteni a rászorulókat. A rehabilitáció egy előtanulmánnyal kezdődik, melynek során elbeszélgetnek a függővel, és azt mérik fel, hogy tényleg le akar-e szokni. Ha komolyan gondolja, akkor be tud menni egy rehabilitációs intézetbe, ahol a leszokási folyamat nagyjából egy-másfél évig tart. Nagyon sokszor ezek az emberek már mindenkit elidegenítettek maguktól, több büntetőeljárás folyik ellenük, nincs munkájuk és lakhatásuk, ezért nekik ez az időszak nem tűnik vészesen hosszúnak.

A kábítószerre vonatkozó magyar jogszabályok szigorúak, de nem ész nélkül büntetnek (Fotó: Bach Máté)

– Mi következik a rehab után?

– A rehabilitációs intézeteken kívül vannak félutas házakat működtető szervezetek is. Ez azt jelenti, hogy a gyógyulófélben lévő páciens a rehabilitációt már otthagyja, de nem engedik el a kezét, hanem olyan lakhatást adnak neki, ahová este még visszamegy, és hasonló helyzetben lévő felépülőkkel van együtt. Már kijár, munkát keres, esetleg dolgozni kezd, de még egy biztonsági gyűrű veszi körül. A leszokást segítő szervezetek között szakmailag nagyon nívósnak számít a református egyház Válaszút missziója, vagy az egyházaktól független Leo Amici 2002 Alapítvány. Ezekbe egy kicsit nehezebb is a bejutás.

– Mit lehet tenni a prevencióért?

– Sokat támadtak minket amiatt, hogy a drogstratégia preambulumában azt írtuk, Magyarországon ne legyen kábítószer. Mi is tudjuk, hogy ez megvalósíthatatlan, de egy kormány víziója a hivatalos drogpolitikáról nem lehet más. Nem állhatunk ott mindenki mellett, de egy dolgot meg tudunk tenni: az emberek képzeletbeli hátizsákját releváns információkkal rakjuk tele, és rávesszük őket, hogy helyesen használják ezeket, amikor valamilyen droggal kapcsolatos döntési helyzetbe kerülnek. A totális prevenció az lenne, ha ezzel elérnénk mindenkit.

Borítókép: Téglásy Kristóf szerint a kábítószer-kereskedőktől elkobzott vagyont a megelőzésre kellene fordítani (Fotó: Bach Máté)