Hévízen is civil álcába bújt a baloldal polgármesterjelöltje
Naszádos Péter korábban az MSZP elnökének jobbkeze, tanácsadója volt.
Naszádos Péter korábban az MSZP elnökének jobbkeze, tanácsadója volt.
A regnáló balliberális főpolgármester nem szerepelt túl jól a mai vitában.
Összenő, ami összetartozik: a hevesi városban tárt karokkal fogadta a baloldal a Tisza Párt alelnökét.
Egy szerződés szerint Hajdúdorog korábbi szocialista polgármesterét bízták meg egy zsíros szakértői munkával.
Az elmúlt években a gyurcsányista vezetők fizetéseire háromszor annyi forrás jutott, mint az utak felújítására.
Nem eszik olyan forrón a kását!
Pikó Andrásban a saját emberei sem bíznak.
Eközben Karácsony Gergely sejtelmesen hallgat arról, hogy Gyurcsány Ferenc végülis mekkora befolyással bír a főváros irányítására.
Képtelen követeléssel indult országos kampányra a Demokratikus Koalíció vezette hárompárti összefogás.
A független jelölt baloldali támogatással áll rajhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagy Zsolt eredendően balhátvéd, de a támadó szerepkör sem idegen neki.
Lépett az MTVA.
Berlin szerint sürgető a kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálása.
Hangulatvideóval jelentkezett a válogatott mai mérkőzése előtt Orbán Viktor.
Az Art Geo Palota díszkivilágítást kap a világbajnoki selejtező alkalmából.
A nemzeti kormány megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól – hangsúlyozta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára.
A Münchenben debütált 6. generációs Renault Clio nagyobb karosszériát, közvetlenebb kormányzást és erősebb motorokat kapott.
Az Art Geo Palota díszkivilágítást kap a világbajnoki selejtező alkalmából.
A nemzeti kormány megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól – hangsúlyozta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára.
A Münchenben debütált 6. generációs Renault Clio nagyobb karosszériát, közvetlenebb kormányzást és erősebb motorokat kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.