Gyurcsányt a baloldal tartja lélegeztetőgépen

Hamisan vádolja az újbaloldal a kormánypártokat azzal, hogy az ő érdekük Gyurcsány Ferenc porondon tartása – fejtette ki Nagy Ervin politikai elemző. Mint rámutatott, a baloldalnak számtalan lehetősége lett volna levenni a pályáról a bukott kormányfőt az elmúlt húsz évben, mégsem éltek vele, sőt, hagyták, hogy erős szervezetet építsen szinte a semmiből. Gyurcsány ezért teheti most meg, hogy vagdalkozzon és továbbra is a figyelem középpontjában legyen.

2024. 07. 03. 8:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már féltucatszor megszabadulhatott volna a baloldal Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnöktől, ha nagyon akarták volna, vagy ha ne lett volna „tele a gatya”, és ha Nyugaton is zöld lámpát kapnak – írta Nagy Ervin politikai elemző a Mandineren megjelent cikkében. Úgy folytatta: Gyurcsány a magyar politika legnagyobb túlélője: ameddig nem látható, addig feltételezhetik róla, hogy politikai értelemben halott, de ahogy foglalkozni kezdenek vele, úgy éled fel főnixként hamvaiból. Ez történik most is, ő pedig mindent megtesz a napirenden maradásért, mert tudja, hogy a közömbösség lenne a politikai halála.

 

Többször megmentették a sajátjai

Az elemző felidézte:

2006-ban sem az őszödi beszéd, sem pedig a magyar demokrácia megtiprása és a szemkilövetések után nem vette le az SZDSZ vagy az MSZP Gyurcsányt a miniszterelnöki posztról, márpedig Medgyessyt kevesebb miatt is eltávolították.

2009 után is le lehetett volna kapcsolni a lélegeztetőgépet és kiközösíteni Gyurcsányt a baloldalról, de akkor sem tették. Inkább adtak egy menekülőutat az akkor még királycsináló „második demokratikus charta” tagjai, amivel Gyurcsány Ferenc köszönettel élt is: előbb surranópályán, azaz az MSZP listáján, bukott miniszterelnökként bekerült a parlamentbe, majd megalakíthatta 2011-ben a Demokratikus Koalíciót. A baloldal ekkor nem fogott össze, hogy eltakarítsák a közéletből – világított rá Nagy Ervin.

Hozzátette, Gyurcsány és társai a Mesterházy Attila és Bajnai Gordon vezette MSZP–Együtt–PM–MLP–DK közös listáján szereztek mandátumot 2014-ben, ami ellen senki nem tiltakozott. Azok a szocialisták, akik most el akarják tüntetni a DK elnökét és akik szerint őt a jobboldal tartja életben, az akkor újonnan formálódó Bajnai-erőközponttal együtt megmentették Gyurcsányt a politikai megsemmisüléstől. Akkor meg tudtak volna tőle szabadulni, akkor ki lehetett volna közösíteni Dobrev Klára férjét – emlékeztetett az elemző.

 

Az újbaloldal képmutatása

Mint fogalmazott, ehelyett inkább listás helyet adtak neki, és lehetőséget a Demokratikus Koalíciónak arra, hogy frakciót, majd országos lefedettségű pártot építsen. Ugyanez történt 2018-ban, majd 2020-ban is, a nagy ellenzéki összefogás ugyanis a Gyurcsány-recept alapján jött létre: egy lista, minden körzetben egy jelölt és közös miniszterelnök-aspiráns. Játszottak kicsit, a Jobbik és a Momentum is „páváskodott” néhány hónapig, majd megszületett az a totális összefogás, amiről Gyurcsány beszélt a Balaton partján.

Senki nem tartott pisztolyt Fekete-Győr András, Vona Gábor, Karácsony Gergely vagy a sok-sok szocialista politikus halántékához, hogy fogjanak össze Gyurcsánnyal.

Most ugyanez a kör beszél arról, hogy „gyurcsánytalanításra” van szüksége a baloldalnak, illetve hogy a DK-t a Fidesz tartja életben – magyarázta Nagy Ervin. Leszögezte: ha Gyurcsány Ferenc akadálya a baloldali győzelemnek, akkor saját felelősségükkel is szembe kell nézniük az elvtársaknak.

 

Gyurcsány bosszúja

Mint arról lapunk beszámolt, Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy háromszor kellett nagy, súlyos politikai döntést hoznia az életében. A pártvezér ismét összedolgozásra, összefogásra buzdított a baloldalon. Világossá tette, hogy számára nem téma a lemondás: szavai alapján az nem volt súlyos döntés, amikor 2009-ben a miniszterelnöki posztról mondott le, de azt sem tartja súlyos politikai elhatározásnak, hogy az őszödi beszédét elmondta.

Leel-Őssy Gábor, a DK egyik alapító tagja a megsemmisítő választási vereség után több ízben kemény kritikával illette a DK elnökét. Többször hangot adott annak, hogy szerinte Gyurcsány számára eljött a távozás ideje.

Úgy tűnik, hogy az éles megjegyzéseket nem vették jó néven a párt vezetésében, hiszen Leel-Őssy egyik bejegyzése szerint etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene Gyurcsány Ferenc, aki a pártból való kizárását javasolja az eljáró bizottságnak.

Gyurcsány Ferenc azzal is előállt, hogy még soha senki nem vitatta meg Bajnai Gordon szintén bukott miniszterelnök felelősségét a Fidesz 2010 óta sorozatban aratott kétharmados győzelmei miatt. Hozzátette: erre a kérdésre néhány hónap múlva még visszatér, az ATV műsorában azonban nem fejtette ki, hogy mire gondol konkrétan. Az viszont egyértelmű, hogy ezzel éles kritikát fogalmazott meg a legutóbbi baloldali miniszterelnökről.

A volt miniszterelnök az újbaloldal messiásának, Magyar Péternek is nekiment. Szerinte a Tisza Párt alelnöke személyében és erkölcsileg is alkalmatlan, még egy minisztériumi osztályt sem vezetett, az ország harminc százaléka pedig rábízná a hazáját. Ezután Magyar Pétert megszólítva, hosszasan szembesítette múltjával, kikérve magának, hogy ő tehet az ellenzék letargikus helyzetéről.

Hogyha kiderül, hogy feleannyit kockáztattál az életedből, mint mi, ha kiderül, hogy te feleannyit küzdöttél, mint mi, akkor majd szólhatsz. Addig meg köszönjél kezét csókolommal, jó?! És érdektelen, hogy harminc százalékod van. Harminc százaléka nagyon sok rohadék politikai tömörülésnek volt Európában a XX. században. Ezzel nem mész te sokra itt énvelem

– fakadt ki harsányan Gyurcsány.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc itt még együtt a távozását követelőkkel (Fotó: Ladóczki Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.