Evakuálják az ukrán közigazgatást Herszonból
A régió kormányzója szerint az ukrán hadsereg utcai harcokra készíti elő a várost.
A régió kormányzója szerint az ukrán hadsereg utcai harcokra készíti elő a várost.

Megdöbbentő fotók a meghiúsult ukrán partra szállásról.

Az ukrán katasztrófavédelem emlékeztetett, a korábban bejelentett áldozatok közül ketten az evakuálási pont ágyúzásának áldozatai voltak.

A Nemzetközi Atomenegia-ügynökség szerint komoly baj lehet.

Olyan termelési modellre lesznek kénytelenek átállni, amely alacsonyabb termésátlagot eredményez majd.

Nyolcvan települést, több ezer embert fenyeget az árvíz.

Egymást okolják az oroszok és ukránok a veszélyes támadásért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.

„Azt hittük, van visszaút” – megszólalt a színművész anyósa, Dallos Szilvia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.