A zöld környezet segíti a dohányzásmentes életmódot
A természethez közelebb élők kisebb eséllyel kezdenek dohányozni és a leszokás esélye is nagyobb náluk.
A természethez közelebb élők kisebb eséllyel kezdenek dohányozni és a leszokás esélye is nagyobb náluk.
Az idei év első negyedévéig a világon mintegy 10,6 millió felnőtt hagyta abba a dohányzást.
Tavaly a hatvanmilliós Nagy-Britanniában a lakosság több mint 11 százaléka számított rendszeres dohányosnak.
A Dohányzásellenes Világnapon a fiatalok védelmére hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet.
Ha valaki a 20-as évei előtt kezd el dohányozni, sokkal nagyobb az esélye, hogy függővé váljon.
A cél, hogy ráirányítsák a figyelmet a dohányzás ártalmaira, egyben a káros szenvedélyről való leszokás fontosságára.
Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban.
A nikotin valamelyest védelmet jelenthet az új koronavírus ellen – számolt be róla a The Economist.
Évente megközelítőleg hétmillió ember hal meg a világon a szmog következtében – ez a szám a dohányzás miatti korai halálozással egyezik meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.