Szíriában végeztek az Iszlám Állam egyik magas rangú parancsnokával
Dróntámadás végzett a terrorszervezet európai merényletek megszervezéséért felelős vezetőjével.
Dróntámadás végzett a terrorszervezet európai merényletek megszervezéséért felelős vezetőjével.
A robotrepülőgép Moszkvától 110 kilóméterre zuhant le, Ukrajna nem vállalta magára a felelősséget.
Iszfahán katonai létesítményét múlt héten érte támadás.
Az ismeretlen tettesek egy lőszergyárat vettek célba.
Az ország egész területére kiterjedő rakétatámadás is történt.
Előzetes értesülések szerint a támadás nem követelt halottakat, de a kijevi régió kormányzója két sebesültről számolt be.
Egy olajtartály kigyulladt a kurszki repülőtér közelében a támadás következtében. Áldozatok nem voltak.
Teherán saját elmondása szerint nyitott lenne egy egyeztetésre Ukrajnával a dróntámadásokkal kapcsán.
A büntetőintézkedések három iráni férfit és egy kutatóközpontot sújtanak, amiért drónokat vetettek be Ukrajna ellen.
A jemeni húszi lázadók vállalták a felelősséget a merényletért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lázárinfó helyett békemenet lesz csütörtökön.
Hetek óta semmit nem tudni, nagy a csönd.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is szavaznak a képviselők.
Üzenem, jól állunk – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Harcosok órája keddi adásában.
A politológus szerint Zelenszkij a békepárti magyar álláspontot támadja.
Versenyt futnak az idővel.
A Gázai övezetben történt erőszakos cselekmények miatt felmerült a veszélye annak, hogy összeomlik az október 10-én életbe lépett tűzszünet.
Az európai élelmiszer-termelés jövője a tét.
Orbán Balázs szerint ez már a szuverenitás feladása.
Megéri a négyévszakos? Hány évig jó az abroncs? Mi a TPMS szenzor? Gyorstalpaló szervizlátogatás előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.