A tulai régióban található Azot vegyipari üzemben is dróntámadás történt, ami tüzet okozott – jelentette az Astra.
A gyár főként ammóniát, műtrágyát és szerves vegyületeket állít elő. A terület kormányzója, Dmitrij Miljaev megerősítette, hogy tűz keletkezett egy gázvezetékben, amelyet sikerült eloltani. Három ember megsérült. Az ukrán hadsereg megerősítette, hogy május 23-án korábban valóban dróntámadást hajtottak végre a Jelecben működő, szankcionált Energia üzemben, amely az egyetlen orosz gyártója a siklóbombák és rakéták vezérlőegységeihez szükséges akkumulátoroknak.
Ukrajna alulmaradt a drónok háborújában
A brit The Times legutóbbi jelentése szerint Ukrajna a háború egyik kulcseszközeként vetette be az FPV típusú drónokat, azonban mára Oroszország vette át az irányítást a drónháborúban. A lap szerint a száloptikás vezérlésű orosz FPV drónok zavarhatatlanok, és nemcsak a frontvonalon, de már húsz kilométerre a harctértől is képesek célba venni ukrán katonai járműveket és logisztikai útvonalakat.
A tankok napjai tényleg véget értek
– idézi a brit lap az egyik ukrán katonát, aki szerint a dróntechnológia teljesen átformálta a hadviselést. A szürke zóna kiszélesedett, a katonák pedig hónapokra ragadnak a frontvonalon, mivel a rotáció is életveszélyessé vált.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!