A Csiky Gergely Színház az óévet a Dunán búcsúztatja
A Duna televízió szilveszteri műsora idén a Csiky Gergely Színházból jelentkezik december 31-én 22 órától.
A Duna televízió szilveszteri műsora idén a Csiky Gergely Színházból jelentkezik december 31-én 22 órától.

Főmenü. Széll Tamás Michelin-csillagos séf és Anger Zsolt színész a magyaros ételeket gondolja újra a Duna TV új gasztroműsorában.

A kaposvári Csiky Gergely Színház a pandémiás időszakban sem engedi el nézői kezét.

Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió élő közvetítésben számol be a futamokról.
Ma este indul A Dal 2020, amelyre meglepetésprodukcióval készül a négytagú zsűri. Az első válogatóban a zsűritagok, Vincze Lilla, Apáti Bence, Nagy Feró és Pély Barna közösen lépnek a színpadra.

Hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva idei gyerekévadának első élő adásában péntek este.
Sára Sándorra, az egykori Duna Televízió alapító elnökére, filmrendezőre, operatőrre emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki híradójában.
A Bolygónk a Föld című sorozatot, a Kék Bolygót, a Vad Balatont, A víz világát és az Osztrák Rádió és Televízió (Österreichischer Rundfunk, ORF) Univerzum című sorozatának egyes epizódjait is műsorra tűzi a közmédia Duna csatornája abból az alkalomból, ho
A Duna Televízió március 31-től új műsorral, a Családi körrel várja a nézőket, akik műsorvezetőként Rókusfalvy Pállal és lányával, Rókusfalvy Lilivel találkozhatnak majd vasárnap esténként 21 órától.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.