Megjelenik Keith Jarrett Müpában rögzített koncertjének teljes anyaga
A legendás amerikai dzsesszmuzsikus, Keith Jarrett május 8-án ünnepelte 75. születésnapját.
A legendás amerikai dzsesszmuzsikus, Keith Jarrett május 8-án ünnepelte 75. születésnapját.

A dzsessztrombita koronázatlan királya fergeteges koncertet adott 1965. június 9-én a Népstadionban.

Nyáron a fesztiválok, tavasszal és ősszel a koncerttermek kínálnak vonzó produkciókat a dzsessz kedvelőinek. Az év hátralévő heteiben is kiemelkedő előadók fellépései között válogathatunk.

Három évvel és két lemezzel később, immár háromszoros Grammy-díjasként tér vissza Budapestre Cécile McLorin Salvant. A 30 éves amerikai dzsesszdíva ezúttal Sullivan Fortner New Orleans-i zongoristával duettben lép fel november 18-án a Bartók Béla Nemzeti
Nem a jazzel kezdődött. A Háló egyesület 2007 elején versénekléssel indított zenei sorozatot a Ferenciek terén bérelt közösségi térben.

Van valami érdekes szellemi mozgás a Söndörgő pályaívében, ami hol erősebben, hol gyengébben az egész nemzetközi népzenei, világzenei, neofolk szcénát jellemz

Immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Jazz Showcase fesztivált. Február 8-tól 10-ig a Müpában a műfaj hazai krémje és ifjú tehetségei lépnek színpadra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök is felszólal a mai háborúellenes nagygyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Magyar nyelven eddig nem igazán volt megbízható megoldás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.