A hatalom hangja az éter hullámain
Kiss Imre a rádió teljhatalmú képviselőjeként, hatalmával élő és visszaélő, megosztó személyiségként ellentmondásos „életművet” hagyott maga után.
Kiss Imre a rádió teljhatalmú képviselőjeként, hatalmával élő és visszaélő, megosztó személyiségként ellentmondásos „életművet” hagyott maga után.

1984-ben a zene ünnepe a rendfenntartók és a fiatalok összeütközésébe torkollott Debrecenben.

A hazai dzsesszélet és dzsesszoktatás meghatározó alakja 1932. január 11-én született Budapesten.

Két lemeze is megjelenik Dresch Mihálynak, aki a napokban kapta meg a Fonó életműdíját. A vonóskvartett anyagán saját szerzeményei mellett mezőségi zene is szerepel.

Ifjúsági koncertsorozatra készül az együttes.

Az averzió alapja a stílus amerikai származása volt, ám a Szovjetuniót szolgai módon másoló államszocialista országok a zöld lámpát végül 1961 januárjától adták meg neki.

A Modern Art Orchestra koncerttel tiszteleg az idén huszadik éve elhunyt Joe Henderson előtt.

Paul Robesont Aczél György és Szakasists Árpád fogadták a repülőtéren. Az amerikai énekes többször dicsérte a kommunizmust magyarországi útján.

Ritkán kap kellő figyelmet a kultúra felszentelt papjaitól, de a dzsessznek már Magyarországon is kiterjedt irodalma van.

Az öt részes új mű tételeinek címe kifejezi a szerző hűségét a felkelés eszméje iránt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök is felszólal a mai háborúellenes nagygyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Magyar nyelven eddig nem igazán volt megbízható megoldás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.