Márciustól húsz százalékkal nő az ápolók alapbére + videó
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte, hogy 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte, hogy 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete.

Az egészségügyi államtitkár elmondta: mától az alapellátásban dolgozók duplán jól járnak.

2010-ben a nettó nemzetgazdasági átlagbér havi összege csupán 132 604 forint volt.

A múlt arcai bukkantak fel, bár akadnak benne a szélesebb közvélemény előtt kevésbé ismert politikusok is.

Tizenhét kórház újulhat meg, új laborfelszerelések érkezhetnek 64 milliárd forint értékben.

A járvány miatt úgynevezett izolációs kapszulákkal bővül a honvédségi repülőgépek felszereltsége.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.