
Az államtitkár Kairóban megnyitott egy üzleti fórumot is, amelyen 22 magyar és 70 egyiptomi társaság vett részt.
Restaurálták és megnyitják a látogatók előtt két ókori egyiptomi nemesember sírját Luxorban, a Drá Abul Naga nekropoliszban – jelentette be az egyiptomi régészeti minisztérium.
A konferencia célja másik célja, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen fontosak a közgyűjtemények, azok ugyanis rengeteg tudást tárolnak – közölte a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója.
A nemek közötti, illetve a globális egyenlőtlenség elleni küzdelem lesz a ma kezdődő háromnapos G7-csúcstalálkozó fő témája a Franciaország délnyugati csücskében található Biarritzban.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a rajtaütések az egyiptomi főváros, Kairó külterületén, valamint Fajjúm tartományban történtek.
Egy robbanószerekkel megpakolt autó okozta a kairói onkológiai intézet közelében hétfőre virradóra történt robbanást – közölte az egyiptomi belügyminisztérium hétfő délután. Legutóbbi jelentések szerint a detonációnak 20 halálos áldozata van.
Az egyiptomi főügyész vizsgálja ki a baleset körülményeit, de egyelőre nem közöltek olyat, hogy a robbanás terrorista cselekmény lett volna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
Varsó szerint Oroszország fokozatos eszkalációra játszik.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
Vlagyiszlav Bajcajev a bronzeccsen nem bírt lengyel riválisával.
Varsó szerint Oroszország fokozatos eszkalációra játszik.
Vlagyiszlav Bajcajev a bronzeccsen nem bírt lengyel riválisával.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.