Több tucat iszlamistával végeztek Egyiptomban
Egyiptomban 2017 április óta szükségállapot van érvényben, az ország biztonsági erői pedig évek óta harcot folytatnak a szélsőségesek ellen.
Egyiptomban 2017 április óta szükségállapot van érvényben, az ország biztonsági erői pedig évek óta harcot folytatnak a szélsőségesek ellen.
Legalább negyvenhat iszlamistával végeztek tűzharcban az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten az elmúlt napokban – áll az egyiptomi hadsereg hétfői közleményben.
Az egyiptomi biztonsági erők tűzharcban megöltek Kairóban hét férfit, aki a betiltott Muszlim Testvériség iszlamista szervezethez köthető egyik alcsoport tagjai voltak – idézi az állami tévé csütörtökön a belügyminisztérium közleményét.
Befejeződött az egyiptomi Alexandriában a 20. század elején felfedezett ókori Kom el-Sugafa katakombáinak restaurálása, amelyeken a beszivárgó víz miatt végeztek műkincsmegőrzési munkákat.
Egy szemtanú beszámolója szerint hatalmas robbanás hallatszott, amikor egy vonat nekihajtott a vágány végén lévő ütközőbaknak.
Egy építészeti elemeket gyártó műhely maradványait fedezték fel egyiptomi és svéd régészek a felső-egyiptomi Asszuán kormányzóságban – jelentette be kedden az észak-afrikai ország régiségügyi minisztériuma.
Hét magyar részvételével kezdődik meg a héten az öttusázók világkupa-sorozata Kairóban.
A szigorú biztonsági intézkedések mellett tartott kétnapos EU-Arab liga csúcson huszonnégy uniós állam-, illetve kormányfő vesz részt – köztük Orbán Viktor miniszterelnök.
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a terrorizmus elleni közös harc fokozására szólította fel az Európai Uniót a szervezet és az Arab Liga vasárnap Sarm-es-Sejkben megkezdődött első csúcstalálkozójának megnyitóján.
A miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán tett közzé videót arról, hogy megérkezett az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójának helyszínére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási forrás a nemzetgazdaságban: a tőke.
Hansi Flick alakulata ott lépett pályára, ahol a Barcelona második csapata és a női együttese szokott.
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.