„Mintha bunkóval vágtak volna fejbe” – Életmentő műtéten esett át a rocklegenda + videó
Időben fordult orvoshoz, ez mentette meg a könnyeivel küszködő magyar énekest.
Időben fordult orvoshoz, ez mentette meg a könnyeivel küszködő magyar énekest.

Egy uniós tanúsítvány segítségével az App 33 európai országban, köztük Magyarországon is elérhetővé vált.

A Katolikus Karitász programjában több mint háromezer gyermek és kétezer felnőtt prevenciós vizsgálatát végezték el.

Az AliveCor azzal vádolja az Apple-t, hogy az Apple Watch újításával ellopta az ötletét – írja az Origó.

A Magyar falu programban február vége óta hat pályázati kiírás jelent meg. Az első két pályázaton csaknem ezer kistelepülés nyert összesen 13 milliárd forintnyi támogatást.

Pszichológusok, szociológusok számára igazi kincsesbánya lehet annak kiderítése, hogy a különböző életkorú, társadalmi hátterű, más-más egészségi állapotú ember miként létesít kapcsolatot a másikkal, vagy éppen zárkózik be.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Mindkét Ferrari a legjobb három között zárt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén, de a pole-pozíció nem az olaszoké lett.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.