Az utolsó ellenállók ellen fordultak a tálibok
A Pandzsír-völgyet még soha nem sikerült elfoglalnia egyetlen támadónak sem.
A Pandzsír-völgyet még soha nem sikerült elfoglalnia egyetlen támadónak sem.

A szocialista realizmus hazug időszaka után az ötvenes évek végén megjelent egy új nemzedék Kelet-Európában.

Ez a hordozható, erősítő segédeszköz könnyen tárolható, ezért kiváló segítséget nyújt az edzésekben.

Az egyiptomi ügyészség elrendelte a lány szülei és a csonkítást végző orvos letartóztatását – állt a csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményben.
A bagdadi kormány véget vethet minden külföldi csapat iraki jelenlétének, Iránban pedig bejelentették, hogy végleg felmondják az atomprogramról kötött megállapodást.

A közép-európaiaknak nagyon keményen ellen kell állni annak a sok-sok kísérletnek, amely következik majd, arra nézvést, hogyan hozzák majd be ide az illegális bevándorlókat – monda a miniszter.

Négymillió passzív választópolgárt győzne meg az LMP, amivel az Orbán-kormány bukását szeretnék elérni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki nem fizet, gyakorlatilag nem kap ellátást, még a legkisebbek sem – ismertette Magyar Péterék terveit Takács Péter.

A főpolgármester rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslata kudarcra van ítélve.

Mintegy 15 ezer hiteligénylést nyújtottak be az Otthon start program kapcsán.

Megdöbbentő olvasmány az 1300 milliárdos megszorításról.

Olcsóbb háborúzni még négy évig?

Nézzék meg ezt a videót!

Az EU még több pénzt adna Ukrajnának.

A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A teljes Hunyadi-sorozat is felkerült a streamingplatformra.

A Szép-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.