Italo Calvino világhírű olasz író száz éve született
Magyarországon is nagy sikert aratott az 1960-ban publikált Eleink című kötete.
Magyarországon is nagy sikert aratott az 1960-ban publikált Eleink című kötete.

Nemcsak a gazdasági viszonyok, a politikai kapcsolódások, a hírközlés, de immáron a terrorizmus is globális.

A 2021-es felméréshez képest látványosan csökkent a transz sportolók támogatottsága.

Az országcsoportnak jelenleg öt tagja van, az e heti johannesburgi csúcstalálkozón döntöttek a bővítéséről.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint ettől függetlenül csak akkor kerül sor tárgyalásokra, ha az orosz csapatok elhagyták Ukrajna területét.

Saját pozícióikat nem adják fel a DK politikusai.

A vírus hosszú távú hatásai kiszámíthatatlanok.

Az Americans for Tax Reform elnöke keményen bírálta a globális minimumadó ötletét.

Főként a háború első szakaszában elfoglalt déli országrészeken számolnak be egyre több gerillaakcióról.

Kárpátalján kezd elhatalmasodni a menekültkrízis, de az ellenállás napról napra erősödik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki nem fizet, gyakorlatilag nem kap ellátást, még a legkisebbek sem – ismertette Magyar Péterék terveit Takács Péter.

A főpolgármester rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslata kudarcra van ítélve.

Mintegy 15 ezer hiteligénylést nyújtottak be az Otthon start program kapcsán.

Megdöbbentő olvasmány az 1300 milliárdos megszorításról.

Olcsóbb háborúzni még négy évig?

Nézzék meg ezt a videót!

Az EU még több pénzt adna Ukrajnának.

A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A teljes Hunyadi-sorozat is felkerült a streamingplatformra.

A Szép-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.