Az örök győzelem mementója

A szocialista realizmus sanyarú, unalmas és hazug időszaka után az ötvenes évek végén megjelent egy új nemzedék Kelet-Európában, amelynek tagjai nem akarták elhazudni a múltat, meg akarták őrizni a nemzeti értékeket, hittek a magánélet szentségében, a szerelem, a szeretet erejében, de legfőképpen hittek abban, hogy az erkölcsi értékek közül a legfontosabb az ember szabadsága.

Forrás: Örökmozgó

Amikor Zbigniew Cybulski, akiért a film elkészülte után egy nemzedék rajongott, és akinek mozgása nemcsak férfias szenvedélyességéről, hanem érzékenységéről is egyaránt árulkodott, megcsókolta Ewa Krzyżanowskát Andrzej Wajda 1958-as Hamu és gyémánt című filmjében, megjelent a fehér ló. Hagyományosan a fehér ló a szabadság szimbóluma, Wajda nemzedéke pedig, amikor a kommunista diktatúra éveiben a csókjelenet után megpillantotta a gyönyörű hófehér állatot, nemcsak azért sóhajtott fel, mert ha szerelmes az ember, akkor képes megélni a szabadság boldogságának érzését, hanem azért is, mert a filmrendező azt sugallta, hogy soha nem szabad feladni. Bár a Hamu és gyémánt Lengyelország szovjet megszállásának pillanatában játszódik, és egy nemzet függetlenségért folytatott reménytelen küzdelméről szól, mégis a fiatalság és a remény filmje lett. A Maciek Chełmickit alakító Cybulski, ha csak gondolatban is, de megéli, milyen lenne szabadon hétköznapi életet élni férfiként úgy, hogy életének középpontjában egy lány, egészen pontosan a családalapítás áll.

A lengyel új hullám legfontosabb filmjének újítása abban áll, hogy a lengyel történelmet a maga összetettségében, kicsit sem idealizálva mutatja be, hangsúlyozza, hogy a lengyel hagyományokat semmilyen diktatúra, megszállás, fenyegetés nem képes kiölni a lelkekből, és azt is bemutatja, hogy a lengyel nép a szabadságáért folytatott küzdelmét soha nem fogja feladni. Wajdánál, ahogy az európai új hullámos filmekre is jellemző volt, természetessé, életszerűvé válnak a párbeszédek, az élethelyzetek. A fiú éppen úgy udvarol a lánynak, ahogy azt a hétköznapi emberek többsége teszi.

Wajda filmjében sokkal kevesebb a vágás, mint a megelőző korszakok alkotásaiban, a kamera a szereplők éppen megszülető érzéseit próbálja bemutatni, a hangulatváltozásokat kutatja. Ehhez viszont hosszan kell mutatni a színészeket, a tekintetük, a mimikájuk egyre fontosabb lesz, lelkük legmélyebb érzései kerülnek felszínre. Mindez erős intimitást teremt, a néző nagyon közel kerül a főbb szereplőkhöz.

Fotó: Örökmozgó

A Hamu és gyémánt azt is hangsúlyossá teszi, hogy a világ, amiben a fiatal férfi és a fiatal nő egymásra talál, elátkozott, amelyben kizökkent az idő, a sátán uralkodik, a hatalmat gyakorlók szavai hamisak és üresek, az erkölcsi törvények relatívvá váltak. Aki látta, soha nem felejti el a fiatalok álmodozásának jelenetét. Egy lebombázott templomban beszélnek egy szebb jövőről, miközben az előtérben egy letört, ezáltal fordított keresztet lát a néző, rajta Jézus, körben romos törmelékek – apokaliptikus vízió.

Wajda filmjének befejező jelenete szintén mélyen megérinti a mai napig a nézőt. A hős ugyanis teljesen magára marad küzdelmében, így bukása is kódolva van. Mindez egyrészt úgy is értelmezhető, hogy a nemzetek magukra maradtak a nagyhatalmi „játékok” során, a szabadság ideája pedig a történelem szemétdombjára került. Maciek hosszan, nagyon hosszan fut, agonizál egy szeméttelepen, haláltusája mélyen megrázó. Wajda a filmjében deheroizálja a küzdelmet, mintha azt mondaná, hogy a nagyhatalmakat nem tudják a nemzetek a hagyományos háborús eszközökkel, fegyverekkel legyőzni, a jövő egyelőre a passzív ellenállásé, az értékek megóvásáé, a nemzeti érzelmek táplálásáé. Egy olyan időszakban játszódik és egy olyan időszakban készült a film, amikor az emberek mindenhol csak pusztulást, leépülést, értékvesztést vagy másként: hamut láttak. Az, hogy Andrzej Wajda filmje elkészült, azért volt nagyon fontos, mert alkotásával arra hívta fel a nézők figyelmét, hogy a hamu alatt ott van a gyémánt. A pusztulás után mindig újjászületés jön. Ahogy a filmben elhangzó, címadó vers is erről szól: „Vagy marad-e a hamu alatt csillagfényű gyémánt, az örök győzelem mementójaként.”