
A Hamu és gyémánt azt is hangsúlyossá teszi, hogy a világ, amiben a fiatal férfi és a fiatal nő egymásra talál, elátkozott, amelyben kizökkent az idő, a sátán uralkodik, a hatalmat gyakorlók szavai hamisak és üresek, az erkölcsi törvények relatívvá váltak. Aki látta, soha nem felejti el a fiatalok álmodozásának jelenetét. Egy lebombázott templomban beszélnek egy szebb jövőről, miközben az előtérben egy letört, ezáltal fordított keresztet lát a néző, rajta Jézus, körben romos törmelékek – apokaliptikus vízió.
Wajda filmjének befejező jelenete szintén mélyen megérinti a mai napig a nézőt. A hős ugyanis teljesen magára marad küzdelmében, így bukása is kódolva van. Mindez egyrészt úgy is értelmezhető, hogy a nemzetek magukra maradtak a nagyhatalmi „játékok” során, a szabadság ideája pedig a történelem szemétdombjára került. Maciek hosszan, nagyon hosszan fut, agonizál egy szeméttelepen, haláltusája mélyen megrázó. Wajda a filmjében deheroizálja a küzdelmet, mintha azt mondaná, hogy a nagyhatalmakat nem tudják a nemzetek a hagyományos háborús eszközökkel, fegyverekkel legyőzni, a jövő egyelőre a passzív ellenállásé, az értékek megóvásáé, a nemzeti érzelmek táplálásáé. Egy olyan időszakban játszódik és egy olyan időszakban készült a film, amikor az emberek mindenhol csak pusztulást, leépülést, értékvesztést vagy másként: hamut láttak. Az, hogy Andrzej Wajda filmje elkészült, azért volt nagyon fontos, mert alkotásával arra hívta fel a nézők figyelmét, hogy a hamu alatt ott van a gyémánt. A pusztulás után mindig újjászületés jön. Ahogy a filmben elhangzó, címadó vers is erről szól: „Vagy marad-e a hamu alatt csillagfényű gyémánt, az örök győzelem mementójaként.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!