Belharc a DK-ban: Gyurcsányék kirúgták saját képviselőjüket
A Demokratikus Koalíció azt állítja, tagjuk együttműködött a Fidesszel, ezért azonnal mennie kell.
A Demokratikus Koalíció azt állítja, tagjuk együttműködött a Fidesszel, ezért azonnal mennie kell.

Ők csak fogást keresni jöttek. Ők a nemzet ellendrukkerei.

A baloldalnak tulajdoníthatóan a közérzetrombolás mára súlyos mértéket öltött.

A horvát államfő két napirendi pontot határozott meg.

Immár törvény rendelkezik arról, hogy a jelenleginél nagyságrendekkel magasabb bérekkel kell megbecsülni a közoktatásban dolgozók áldozatos munkáját.

Eltekinteni a jogállamiságtól, hogy az helyreállítható legyen?

Az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje totális ellentmondásba került a 48 perc műsorában.

Hadházy szerint mindkét helyen tisztességtelenek a választások, ezért nyer mindig a jobboldal.

Úgy gondolják, hogy az ifjúság erőszakos beterelése a balos karámba nem várathat magára, ennek pedig egyik legfontosabb eszközének vélik az oktatásirányítás kriminalizálását.

Ez az ellenzék a legfőbb felhajtóereje az újabb és újabb fideszes kétharmadnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.