Az ellenzéki mundér becsületét Mesterházy Attila egykori miniszterelnök-jelölt és néhány momentumos és jobbikos politikus menti meg az idei Tranziton, de az ő hozzáállásuk sem változtat azon a negatív ellenzéki alapálláson, miszerint itt minden rossz, itt nem lehet élni, levegőt sem kap az ember, innen csak elmenekülni érdemes. A fene se érti őket, miért csinálják ezt, hiszen sikerélményük annyi csupán, hogy sokakra átragasztották saját frusztrációjukból fakadó enerváltságukat, beteges rosszkedvüket. Ám ennek is igen nagy ára van, hiszen ma Magyarországon nem illő büszkének lenni az elért eredményekre, nem ildomos mások előtt örülni a sikereknek, a hogy vagy kérdésre a leggyakoribb válasz: jaj, ne is kérdezd, borzalmasan, és eljutottunk odáig, hogy sokak szemében a kedvezőtlen időjárásért is Orbán Viktor a hibás. Nem kell hozzá különösebb pszichológiai képzettség, hogy belássuk, ez a mentalitás mérgező, megbetegíti az egyént és a társadalmat is. Ráadásul könnyen elhiteti bárkivel, hogy saját létének alakulásért nem kell felelősséget vállalnia, hogy nem ő tehet róla, ha semmi nem sikerül, hiszen minden úgy rossz, ahogy van, és mindig valaki más a hibás. Ez pedig ellehetetleníti a valóban meglévő gondok orvoslását is. Fontos tehát szembeszállni vele, és tudatosan visszautasítani a tudományos mindenszarizmust, ahogyan Néző László kolléga nevezte a szóban forgó jelenséget.
Ki kell mondani bátran: olyan nincs, hogy minden rossz. Mint ahogyan a minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve hozzáállás sem vezet sehová. Az élet teljességének megélését az biztosítja, ha megtanulunk megfelelő egyensúlyt teremteni jó és rossz dolgok között, és ebben a viszonylagos nyugalmi helyzetben képesekké válunk a rossz dolgok kijavítására, saját stratégiák kidolgozására.7
A balliberálisok kialakítottak a kormánypártiakról egy olyan hamis képet, ami szerint mi mindent a lehető legjobbnak ítélünk abból, amit a kormány, a Fidesz politikusai vagy a nemzeti konzervatív tábor mond, tesz, ezért kritikátlanul fogadjuk azt is, ha tönkreteszik az életünket. Erre a hamis kiindulópontra építik ellenpontozásként a sajátjaiknak és a mi egységünk megbontására azt a legendáriumot, hogy bármit tesz a kormány, az eleve rossz, rendszerszintű minden probléma, amit nem egyszerűen kritizálni, hanem megbuktatni, felszámolni, ignorálni, megsemmisíteni akar minden nyugatos, haladó, európai polgár.
Mivel az ember alapvetően a nyugalmat, a békét, az egyetértést szereti, nem a balhét, a konfliktust, a hőbörgést, muszáj a balliberális aktivisták szerint valamivel felhergelni bennünket, különben bohózatba fulladnak a kormánybuktató akciók. Ezt a hergelést szolgálja rossz közérzetünk állandó fokozása, kiterjesztése az élet minden területére. Ám ez az idegesítő, nyugtalan állapot elveszi minden alkotó energiánkat, amivel javítani lehetne a helyzetünkön, ezáltal a hangulatunkon. De a közéleti dementoroknak épp ez a céljuk, hiszen nekik az a jó, ha a magyar társadalomnak minél rosszabb. Ettől remélik azt a politikai gyúanyagot, ami majdcsak belobbantja a nemzeti együttműködés rendszerét szétrobbantó társadalmi bombák gyújtózsinórját.
Amit az egészségügy, majd a közoktatás környékén tapasztaltunk az elmúlt időszakban, az mind ennek a hergelésnek a következménye. Legyen az ő bajuk, de két fontos tényező is kilátástalanná teszi vágyaik teljesülését. Az egyik, hogy amint írtam, hamis a kiindulópontjuk. A fideszesek ugyanis egyáltalán nem gondolják, hogy minden tökéletes, és nincs semmi gond. Viszont szerintünk nagyon szép eredményeket értünk el már eddig is az ország újjáépítésében, a nemzetpolitikában, a munkaalapú társadalom kialakításában, a szegénység visszaszorításában, és ezeket az eredményeket nem vagyunk hajlandók megtagadni pusztán azért, mert nem a kívánt ütemben, nem mindig a vágyott minőségben értük el őket vagy mert közénk keveredett néhány gazember, aki a szigorú és vállalt tiltás ellenére az önös érdekeit a közérdek fölé helyezte.
A másik ok, ami miatt hiába álmodoznak a balosok forradalomról, belőlük fakad.
Ugyanis az Orbán-fóbiás, Fidesz-gyűlölő tömegnek is kevés, ha csak elveszik a kedvét mindattól, ami manapság történik. Vágynak valami konkrétumra: mitől lesz nekik jobb, ha megbukik a kormány. Ám ettől a kilóra megvett, idegen zsoldban álló, minden önálló gondolattól mentes, tehetségtelen politikai bűnözőkből álló bandától ilyesmit hiába várnak. Nyilván nem véletlen, hogy nem áll ki egy árnyékminiszter egy igazival vitázni, mert hamar süketek párbeszédéhez hasonlítana egymás mellett elbeszélő kísérletük, vagy a közönség gurgulázó nevetése közben olyat égne a semmihez nem értő árnyékember, ami még az ellenzék évtizedes kudarcsorozatán edzett társaságnak sem vállalható.
Fölvetődik a kérdés, mit lehet tennünk, ha az ellenzékkel folytatott értelmes és jószándékú vita belátható időn belül nem termékenyíti meg politikai gondolkodásunkat. A háború, a migránsválság, az eddig általunk ismert világrend szemünk láttára zajló átalakulása olyan komoly kihívást jelent mindenkinek, hogy a már említett egyensúlyi állapotot jó és rossz dolgok között egyre nehezebb megteremteni, hiszen valós folyamatok borítják fel nap mint nap ezt az egyensúlyt. Ez a helyzet egy kicsit komolyabb megfontolásokat igényel, mint Gyurcsányék fenyegetőzései.
A cikkem elején említett felmérés kínált kivezető utat az ilyenkor helyes és hatékony alapállás kialakításához mindenki számára. A válaszadók tizenhárom százaléka erre is adta voksát. Vagyis a magyarok többsége szerintük úgy gondolkodik, van sok rossz dolog, de nosza, változtassunk ezeken. Jelentős kisebbségben voltak azokhoz képest, akik szerint nem ilyenek vagyunk, nem így gondolkodunk az életről. Nincs más dolgunk tehát, sajátítsuk el ezt a mentalitást, teremtsünk valódi többséget azoknak, akik nem nyavalyognak, nem morognak, nem másokra mutogatnak, hanem hajlandók kijavítani azt, ami rossz. Én velük vagyok.
