Teljes kudarc a baloldali előválasztás első napja: csak hétfőn folytatódhat a voksolás
A szervezők „ismeretlen eredetű tömeges terhelésre” hivatkoznak.
A szervezők „ismeretlen eredetű tömeges terhelésre” hivatkoznak.

Már a voksolás iránt érdeklődők is ingerültek, és értetlenül állnak a helyzet előtt.

Az előválasztás honlapja folyamatosan hibaüzeneteket írt ki, a sátras szavazást felfüggesztették, több száz szavazót küldtek haza.

Az előválasztási kampány hihetetlen mélységebre süllyedt, az egyik képviselőjelöltet megzsarolták.

Zuglóban a szocialista Tóth Csaba és a Cseh Katalin ügyével terhelt Momentum támogatását élvező Hadházy Ákos kölcsönösen korrupcióval, lopással, csalással vádolja egymást.

Figyelem, ez nem vicc!

A baloldali pártok vezetői aspiránsaik visszalépéséről önkényesen döntenek, az érintettek bevonása nélkül.

Amit hallhattunk, az inkább a hideg polgárháború receptje, mintsem az országegyesítésé – összegezte a baloldali miniszterelnök-jelöltek szavait Kovács János politológus.

Budapestről mondták meg a Momentum Békés megyei jelöltjének, hogy lépjen vissza a baloldali háziversenyben.

Nem volt túl jó ötlet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyaroknál nagykarácsony és kiskarácsony is ismeretes.

Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az európaiak többsége úgy véli, hogy túl magas az illegális bevándorlás mértéke, kudarcnak tartja az integrációt, és már a legális migránsokban sem bízik.

A karácsony üzenete egybecseng a szentév mottójával: Legyetek a remény zarándokai!

A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.



Napi összefoglaló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.