Párizs az Egyesült Államoktól és Kínától függetlenebb Európát akar
Az Egyesült Államoknak is érdeke egy erősebb Európa – jelentette ki a francia gazdasági miniszter.
Az Egyesült Államoknak is érdeke egy erősebb Európa – jelentette ki a francia gazdasági miniszter.

Íme, itt a stratégiai nyugalom gyümölcse, végül csak nekünk lesz igazunk.

Amerikai képviselők a francia−amerikai kapcsolatok újraértékelését is kilátásba helyezték.

A francia elnök szerint sem az Egyesült Államokat, sem Kínát nem kellene követni.

Miközben Macront tárt karokkal, az Európai Bizottság elnökét igen hűvösen fogadták Kínában.

Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen győzködték Hszi Csin-pinget: vesse be befolyását.

Kína európai uniós nagykövete eközben meghökkentő kijelentést tett.

A francia elnök Hszi Csin-ping kínai államfőnél tesz hivatalos látogatást.

Az európai tendenciák azt mutatják, hosszan tartó válságra kell berendezkednie az öreg kontinensnek.

Tizedszer mennek utcára az emberek, több mint ezer radikálisra számítanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.