Franciaország páncélozott járműveket küld Ukrajnának
Meglepetéslátogatást tett Párizsban Zelenszkij.
Meglepetéslátogatást tett Párizsban Zelenszkij.

„Kis forradalmát” az uniós szintre is kiterjesztené.

Fenyegető üzenetet küldött Jevgenyij Prigozsin a francia köztársasági elnöknek.

Ma már minden közösségi esemény, az olimpia is potenciális veszély, hiszen a tömegnek éreznie kell, hogy a „forradalmár” mozgalmárok léteznek.

A francia Nemzeti Tömörülés elnökét a CPAC Hungaryn kérdeztük.

Továbbra is országszerte tiltakoznak a francia nyugdíjreform ellen.

Sajtóinformációk szerint a francia államfő Kína segítségével ültetné tárgyalóasztalhoz az oroszokat és az ukránokat.

A francia elnök elvesztette az Egyesült Államok pártfogását, amiért nem követi vakon szövetségesét.

Emmanuel Macron francia elnök hétfő esti beszédében elismerte, a szóban forgó törvényt a nép nem fogadta el.

Mateusz Morawiecki az Egyesült Államokba sietett megerősíteni elköteleződését, a német külügyminiszter Pekingben „tesz rendet”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.