Névleges jobboldal Európában
A progresszív, liberális heccsajtó örömmel fogadta Macron hasonlatát az autoriter államokról.
A progresszív, liberális heccsajtó örömmel fogadta Macron hasonlatát az autoriter államokról.

Az iszlamizmus említése nélkül veszik fel jogi erővel a harcot az iszlamizmus ellen.

A kereszténységnek, sőt Franciaországnak is egyik szimbóluma a rekonstrukció előtt álló katedrális.

Emmanuel Macron visszautasította, hogy az erőszak rendszerszintű a francia rendőrségen belül.

Macron azt akarta tesztelni, hogy a liberális világ milyen reakciókkal válaszol majd az iszlámot szabályzó decemberi törvényekre.

Vizsgálat indult három rendőr ellen, akik egy fekete férfit vertek meg. Macron egyelőre hallgat.

Sok egyetem vezetősége nyíltan támogatja a migránsokat, aminek az oktatók és a hallgatók látják a kárát.

Franciaországban erőszakba forduló megmozdulások törtek ki a rendőrök biztonságát védő új törvénytervezet ellen.

Az államfő szerint a franciaellenes érzelmeket Törökország és Oroszország pénzeli.

Szólásszabadság vagy az iszlámhívőket sértő francia alapjog a Mohamed-karikatúrák engedélyezése?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fiatal nő azonnal meghalt.

A kormány a családok és a béke pártján áll – közölte Hankó Balázs.

Szánthó Miklós: A globalista hálózat erőlködik, de jövőre úgy elterül, mint Alföldön a furulyaszó.

A polgármester Belső-Erzsébetvárost tokkal-vonóval átjátssza vállalkozói érdekköröknek.

A külgazdasági és külügyminiszter Bejrútban tárgyal.

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot.

Erre az összegre számíthatnak.

A kínálat idén különösen változatos.

A parklandi iskolai lövöldözést túlélt testvérek is súlyos sérüléseket szenvedtek a balesetben.

A vb küszöbén álló norvégok kapitánya visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a magyar válogatott ellen is ünnepelhetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.