Nevén nevezni
Arnaud Beltrame csendőr ezredes ilyen volt, halála a napokban váltott ki újabb hullámokat.
Arnaud Beltrame csendőr ezredes ilyen volt, halála a napokban váltott ki újabb hullámokat.

Emmanuel Macron annak a reményének adott hangot, hogy a török–francia viszonyban a „kedélyek megnyugodnak”.
Nurmagomedov szerint a francia elnök több mint másfél milliárd muszlim hívő érzéseit sértette meg.

Max-Erwann Gastineau: A mai Európa az emberi jogokat védi a nemzetek szuverenitásával szemben.

A fanatikus iszlamisták már hónapok óta rettegésben tartják a főváros tizedik kerületét.

Az Európai Unió, Oroszország és Törökország vezetői is szolidaritásukat fejezték ki a franciákkal a nizzai merénylet után. A kontinens iszlámkritikus politikusai „agyrémről” és „iszlamofasisztákról” beszélnek.

A bojkottot hirdető országok között van Törökország, Irán, Jordánia, Kuvait, Katar és Szaúd-Arábia.

A közép-európai országokkal javultak a kapcsolatok, a magyar–amerikai viszony rendkívül szoros.

A török elnök kijelentésére válaszul a francia kormány hazarendelte ankarai nagykövetét.
Emmanuel Macron konkrét intézkedéseket ígér, és megerősíti a francia iskolák biztonságát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kevésen múlt az élete.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

Kihallgatták a rendőrök.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.