Szlalommester

Boris Johnson hazájában mennybe ment a Brexit-tárgyaláson elért eredményének köszönhetően, egyesek churchilli tulajdonságokat felvillantó politikusról kezdtek beszélni. De az ­Európai Unió részéről négy és fél évig tárgyaló Michel Barnier-nak is kijárna – ha lenne ilyen – egy Mr. Európa­ díj. Ám őrá hazájában, Franciaországban várna egy újabb embert próbáló feladat.

Michel Barnier (balra), az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben, 2020. december 25. Mit hozott a Mikulás? Fotó: POOL New Forrás: Reuters

Kemény alkudozások után, amelyek egyes pontjain majdnem végleg megszakadtak a tárgyalások, ­Michel ­Barnier-nak most pihenésre van szüksége. Hazamegy szülőhelyére, a savoyai La Tronche-ba, meglátogatja az Alpok hegyeit. Ha nem is lehet síelni – ez a kedvenc sportja, kiválóan szlalomozik –, majd nagy sétákat tesz, hogy kiszellőztesse fejéből a rengeteg számadatot, amelyek eddig kitöltötték mindennapjait. Az épp a mai napon, január 9-én hetvenesztendős, ősz hajú, még mindig jó svádájú, magas, sportos kiállású Barnier-t mindig is hűség jellemezte. Odaadás szülőhelye és felesége iránt. A jobboldali gaulle-ista párt már fiatalon tagjai közé fogadta, soha, egyetlen pillanatra sem tágított ettől az eszmétől. A hetvenes években Párizsban szerzett kereskedelmi diplomát, de hamar megtalálta a politika, 27 évesen a savoyai térség képviselőjének választották.

Győzelem vagy veszteség?

Sohasem törekedett az első sorba, de mindig jelentős pozíciókat töltött be. Az 1992-es albertville-i téli olimpia szervezéséből aktívan kivette részét, amivel mindenki elégedett volt. 1993-tól környezetvédelmi, majd európai ügyekért felelős miniszter volt a francia kormányban. Aztán következett előbb a mezőgazdasági, majd a külügyminiszteri tárca. Kétszer volt európai uniós biztos, 1999–2004 között regionális politikáért felelős, majd 2010-től 2014-ig az egységes piacot felügyelte. François Hollande és Emmanuel ­Macron, a korábbi és a jelenlegi francia elnök sem ellenezte, hogy ő töltse be Brexit-ügyben az Európai Unió főtárgyalójának nem igazán irigyelt szerepét. Amúgy sem jó ilyen politikai csatalovat az ellenség táborában tudni. Még a tavalyelőtti euró­pai bizottsági elnökválasztáskor, amikor meghiúsult a „Spitzenkandidaten”-ötlet, fel is merült a neve mint az unió első emberéé. De aztán az európai politikusok gyorsan letettek róla, hiszen akkor ki vinné a britekkel folytatandó tárgyalásokat.

„Győzelmet ért el?” – tette fel a kérdést neki a Le Figaro francia napilap. „Vajon lehet-e örülni annak, hogy egy 67 milliós ország, fejlett iparával, bejáratott külpolitikájával, korszerű védelmi eszközeivel elhagyja azt a közösséget, amelyhez mi is tartozunk?” – válaszolta az egyértelműen Európa mellett elkötelezett Michel Barnier. Ez a tény inkább csalódottságra ad okot, mindenféleképpen veszteség az Európai Unió és Nagy-Britannia számára is. Az viszont jó a főtárgyaló szerint, hogy kiegyensúlyozott és észszerű megállapodással tudtak elválni. „Ez korántsem az én érdemem, hanem azé a nagyszerű csapaté, amely az én vezetésemmel dolgozott – hangsúlyozta. Barnier szólt arról is, hogy a tárgyalások során sikerült megőriznie a huszonhetek egységét, ugyanis a kezdetekben minden állam félt Nagy-Britannia kiválásától.

Michel Barnier (balra), az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben, 2020. december 25. Mit hozott a Mikulás?
Fotó: Reuters

Lekezelés nélkül

Ciprus a területén lévő két brit haditámaszpont miatt aggódott. Német- és Franciaország, Hollandia éberen figyeltek a kialkudott versenyfeltételekre. A közép-európai országoknak fontos volt, hogy a brit vízumpolitika ne ártson polgáraiknak. Tizenegy ország tengeren határos Nagy-Britanniával, őket a halászat érdekelte különösen, és akkor még nem beszéltünk Írország kérdéséről.

Végül is megtalálták azt a megoldást, amellyel mindenki elégedett lehet. Az Európai Unió egységéről volt szó. „Az EU – különösen Nagy-Britannia nélkül – nem korlátozódhat a német–francia tengely közti párbeszédre – állapította meg a tárgyalásait összegezve Barnier. – Az a meggyőződésem, hogy az unió minden tagállama valamit hozzáad a nagy egészhez. Nem kell felsőbbrendűen kezelni másokat, és akkor az egységet meg tudjuk őrizni.” Tavaly év végén az utolsó előtti pillanatban létrejött a londoni kormány és az ­Európai Unió közti megállapodás. Ezt mindkét fél örömmel nyugtázta, nem kell ellenségesen nézniük egymásra. Michel Barnier és csapata ebből tagadhatatlanul kivette a részét. Egyből eszébe jutott az elemzőknek, hogy mivel sikeresen lezárta négy és fél esztendős küldetését az Európai Unió­ban, mi lenne, ha elvállalná a francia mérsékelt jobbközép egységesítését, a viták elsimítását, ami együtt járna a 2022-es elnökválasztáson való indulással. A Le Figaro interjújában nekiszegezte a kérdést. A legfontosabb az, hogy nem mondott nemet. De igent sem. Arra hivatkozott, hogy az utóbbi esztendőkben elszakadt a francia belpolitikától, és alaposan tájékozódnia kell.

Összekevert kártyák

Kis túlzással a francia jobbközép romokban hever. Amióta 2017-ben kilőtték jelöltjét, François Fillont, aki toronymagas esélyese volt az előző elnökválasztásnak, csak keresi a helyét a politikai életben. Egyetlen személyt sem tud felmutatni, aki összefogná a Köztársaságiakat, a Les Républicains-t. Számos a jelentkező, de ők csak átmeneti figurák, egyikük sem bír olyan politikai tekintéllyel, mint jelenleg Barnier. De még így is viszonylagos sikert érnek el a különböző választásokon, mert a francia szavazótábor többségé­ben jobboldali párti. Csak volt itt egy apró csalás: Emmanuel Macron 2017-re összetákolt pártja jócskán lecsípett a jobboldalból, és a baloldalt majdnem teljes egészében felfalta. Sok jobboldali politikus állt be a kormányába, amivel az elnök teljesen összekeverte a kártyákat, a választó nem igazán lát tisztán. Jött egy fiatalember, aki baloldali eszméket képviselt, most meg az Élysée uraként jobboldali húrokat kezd pengetni.

Michel Barnier hazafinak és elkötelezett Euró­pa-hívőnek tartja magát. A másodikért sokan a saját közösségében is bírálják: túlságosan el van kötelezve Brüsszelnek. Őket kellene meggyőznie arról, hogy a kettő együtt is megy, nem feltétlenül kell feladnia az egyiket. Jelenleg ő az a személy, aki felülemelkedve pártján azon túl is képes szavazatokat nyerni. Ez pedig kulcsfontosságú a végső elszámolásnál. Számosan buzdítják, hogy vegye ki a részét a mérsékelt jobboldal feltámasztásából.

Mint apa és fia – tűnődött el a Le Temps svájci napilap újságírója Barnier és Macron egy-egy képe felett. Egyikük 1951-ben, a másik 1977-ben született. Mindketten sportos testalkatúak, ez ma már alapvető követelmény elnökválasztáskor. Az egyik a hűség mintapéldája, a másik a vakmerő opportunizmus királya. Az egyik sikeresen lezárta politikai küldetését, a másik most gabalyodik bele. Ha az egyik lelket lehel pártjába, a másik talajt vesztetten vár az elnökválasztásra. A francia jobbközépnek nem szabadna ismét elherdálnia ezt az esélyt.