Szlalommester

Boris Johnson hazájában mennybe ment a Brexit-tárgyaláson elért eredményének köszönhetően, egyesek churchilli tulajdonságokat felvillantó politikusról kezdtek beszélni. De az ­Európai Unió részéről négy és fél évig tárgyaló Michel Barnier-nak is kijárna – ha lenne ilyen – egy Mr. Európa­ díj. Ám őrá hazájában, Franciaországban várna egy újabb embert próbáló feladat.

Pósa Tibor
2021. 01. 09. 17:08
European Union's chief Brexit negotiator Michel Barnier attends a meeting of the COREPER in Brussels
Michel Barnier (balra), az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben, 2020. december 25. Mit hozott a Mikulás? Fotó: POOL New Forrás: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Michel Barnier (balra), az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben, 2020. december 25. Mit hozott a Mikulás?
Fotó: Reuters

Lekezelés nélkül

Ciprus a területén lévő két brit haditámaszpont miatt aggódott. Német- és Franciaország, Hollandia éberen figyeltek a kialkudott versenyfeltételekre. A közép-európai országoknak fontos volt, hogy a brit vízumpolitika ne ártson polgáraiknak. Tizenegy ország tengeren határos Nagy-Britanniával, őket a halászat érdekelte különösen, és akkor még nem beszéltünk Írország kérdéséről.

Végül is megtalálták azt a megoldást, amellyel mindenki elégedett lehet. Az Európai Unió egységéről volt szó. „Az EU – különösen Nagy-Britannia nélkül – nem korlátozódhat a német–francia tengely közti párbeszédre – állapította meg a tárgyalásait összegezve Barnier. – Az a meggyőződésem, hogy az unió minden tagállama valamit hozzáad a nagy egészhez. Nem kell felsőbbrendűen kezelni másokat, és akkor az egységet meg tudjuk őrizni.” Tavaly év végén az utolsó előtti pillanatban létrejött a londoni kormány és az ­Európai Unió közti megállapodás. Ezt mindkét fél örömmel nyugtázta, nem kell ellenségesen nézniük egymásra. Michel Barnier és csapata ebből tagadhatatlanul kivette a részét. Egyből eszébe jutott az elemzőknek, hogy mivel sikeresen lezárta négy és fél esztendős küldetését az Európai Unió­ban, mi lenne, ha elvállalná a francia mérsékelt jobbközép egységesítését, a viták elsimítását, ami együtt járna a 2022-es elnökválasztáson való indulással. A Le Figaro interjújában nekiszegezte a kérdést. A legfontosabb az, hogy nem mondott nemet. De igent sem. Arra hivatkozott, hogy az utóbbi esztendőkben elszakadt a francia belpolitikától, és alaposan tájékozódnia kell.

Összekevert kártyák

Kis túlzással a francia jobbközép romokban hever. Amióta 2017-ben kilőtték jelöltjét, François Fillont, aki toronymagas esélyese volt az előző elnökválasztásnak, csak keresi a helyét a politikai életben. Egyetlen személyt sem tud felmutatni, aki összefogná a Köztársaságiakat, a Les Républicains-t. Számos a jelentkező, de ők csak átmeneti figurák, egyikük sem bír olyan politikai tekintéllyel, mint jelenleg Barnier. De még így is viszonylagos sikert érnek el a különböző választásokon, mert a francia szavazótábor többségé­ben jobboldali párti. Csak volt itt egy apró csalás: Emmanuel Macron 2017-re összetákolt pártja jócskán lecsípett a jobboldalból, és a baloldalt majdnem teljes egészében felfalta. Sok jobboldali politikus állt be a kormányába, amivel az elnök teljesen összekeverte a kártyákat, a választó nem igazán lát tisztán. Jött egy fiatalember, aki baloldali eszméket képviselt, most meg az Élysée uraként jobboldali húrokat kezd pengetni.

Michel Barnier hazafinak és elkötelezett Euró­pa-hívőnek tartja magát. A másodikért sokan a saját közösségében is bírálják: túlságosan el van kötelezve Brüsszelnek. Őket kellene meggyőznie arról, hogy a kettő együtt is megy, nem feltétlenül kell feladnia az egyiket. Jelenleg ő az a személy, aki felülemelkedve pártján azon túl is képes szavazatokat nyerni. Ez pedig kulcsfontosságú a végső elszámolásnál. Számosan buzdítják, hogy vegye ki a részét a mérsékelt jobboldal feltámasztásából.

Mint apa és fia – tűnődött el a Le Temps svájci napilap újságírója Barnier és Macron egy-egy képe felett. Egyikük 1951-ben, a másik 1977-ben született. Mindketten sportos testalkatúak, ez ma már alapvető követelmény elnökválasztáskor. Az egyik a hűség mintapéldája, a másik a vakmerő opportunizmus királya. Az egyik sikeresen lezárta politikai küldetését, a másik most gabalyodik bele. Ha az egyik lelket lehel pártjába, a másik talajt vesztetten vár az elnökválasztásra. A francia jobbközépnek nem szabadna ismét elherdálnia ezt az esélyt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.