AZ ENSZ BT meghosszabbította az EU boszniai katonai misszióját
A boszniai főképviselő szerint a nyugat-balkáni ország még soha nem volt olyan veszélyben, mint most.
A boszniai főképviselő szerint a nyugat-balkáni ország még soha nem volt olyan veszélyben, mint most.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán fogja megvitatni a Covid–19-vakcinákhoz való globális hozzáférés problémáját.

A testület az utóbbi években több alkalommal is lebénult Kína és az USA feszültté vált viszonya miatt.

Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében beszámolt arról, hogy telefonon tárgyalt Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan sejkkel.
Mára már a világ szinte minden országa tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden egy évvel meghosszabbította a Jemenre vonatkozó szankciókat, miután hosszas viták után, kompromisszum eredményeként Moszkva és Kína végül nem élt vétójogával.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban szólította fel szerdán tűzszünetre a líbiai konfliktusban egymás ellen harcoló feleket, és elítélte a fokozódó erőszakot az észak-afrikai országban.
Szijjártó Péter szerint az ISIS legyőzése újabb biztonsági kihívást teremtett Európának, ugyanis a terrorszervezethez megközelítőleg ötezer európai uniós állampolgár csatlakozott máig.

A pakisztáni külügyminisztérium levélben kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását az Iszlámábád és Újdelhi között Kasmír ügyében kiéleződött feszültség miatt – jelentették hírügynökségek szerdán.
Kína és Oroszország megakadályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsának keddi rendkívüli ülésén annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely elítélte volna a szudáni erőszakcselekményeket. A szudáni hadsereg az előző nap felszámolta az ellenzéki tüntetők t



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

A háborúpárti uniós külügyi főképviseletet és az uniós intézményrendszert vissza kell bontani.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.

Ugyanúgy egy gól különbség, mint Lisszabonban, csak most a magyar csapat javára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.