Az ENSZ alkalmatlanságát jelzi a csaló diplomata ügye
Képtelen megfelelni az ENSZ a saját maga által kitűzött céloknak — jelentette ki a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ elemzője.
Képtelen megfelelni az ENSZ a saját maga által kitűzött céloknak — jelentette ki a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ elemzője.

A fenntartható élelmiszer-termelés a jövő kihívása világszerte, mivel csaknem ugyanakkora termőterületnek kell egymilliárd emberrel többet eltartania néhány év múlva.

A szárazföldön és a tengerekben egyaránt brutális méreteket ölt az emberi tevékenység pusztító hatása — egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye.

Számítógépes programot indított el az ENSZ, hogy nyomon kövesse a terrorista harcosok mozgását, és elfoghassa őket a határokon – jelentette be kedden a világszervezet.
Az ENSZ megsérti hazánk szuverenitását és túllépi hatáskörét azzal, hogy egyik jogi biztosa a terrorizmus miatt jogerősen elítélt Ahmed H. mellé áll — jelentette ki az Alapjogokért Központ elemzője.

Az ENSZ felvette szankciós feketelistájára a Dzsejs-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű pakisztáni szélsőséges csoport vezetőjét, Maszúd Azhárt – erősítette meg Mohammad Fejszál pakisztáni külügyi szóvivő csütörtökön.
Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának több tucatnyi vezetője visel, vagy viselt korábban magas tisztséget az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságában.

A külgazdasági és külügyminiszter levelében megdöbbentőnek és sokkolónak nevezte, hogy a nemzetközi szervezet tisztségviselője egy terroristát menteget.

Fionnuala Ní Aoláin Szijjártó Péternek küldött levelében azt írta, hogy a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. jogai sérültek Magyarországon.

Ahmed H.-t jelenleg nem tudják hova utaztatni, volt tartózkodási helye, Ciprus nem akarja befogadni, ahogy más országok sem – mondta a belbiztonsági főtanácsadó.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

A 27 éves sportoló másodszor diadalmaskodott a sorozatban.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.